Létrehozva: 2021.05.27.

Felfoghatatlan tragédia: szülei mellett álmában elhunyt az egyéves kisbaba

A szülők legrosszabb rémálma vált valóra, amikor az édesanya reggel halott kisfiát látta meg először.

Egy édesanya kétségbeesetten kiabált segítségért, amikor reggel arra ébredt, hogy közte és párja között fekvő 13 hónapos csecsemője elkékült és nem lélegzik.

A kis George Torlop szülei, Alana Bailey és Samuel Torlop között szenderül jobblétre, miután lecsúszott az ágyról és a paplan letakarta.

Azonnal mentőt hívtak és az apa megpróbálta újraéleszteni gyermekét. Az anya segélykiáltásaira a szomszédok is felfigyeltek és átrohantak, hátha tudnak segíteni.

A szakemberek perceken belül megérkeztek a loughori Heol Maes y Cerrigben lévő ingatlanhoz, de nem tudták újraéleszteni a kisfiút.

Előző nap a férfi édesapját látogatták meg, majd visszatérték a nő anyjának házába, ahol éltek. Este az anya megivott két pohár bort, míg az apa két üveg sört.

Ezután lefeküdtek aludni, de éjszaka felkeltek George mocorgására. Torlop felkelt, hogy megetesse a csecsemőt, majd tévézni kezdett, ám közben bealudt és így maradt a kisfiú az ágyukban.

„A gyermek holtteste nem mutatott olyan sérüléseket, amelyek aggodalomra adtak volna okot. Az együtt alvás köztudottan nem biztonságos, és tudjuk, hogy az egészségügyisek látogatásuk során figyelmeztették a szülőket ezekre a veszélyekre. Nem volt kétséges, hogy a gyermekről gondoskodtak, tiszta és szerető környezetben nevelkedett” – nyilatkozta a dél-walesi rendőrség egyik nyomozója.

A vizsgálat során az is kiderült, hogy a kisfiú számára nem volt szokatlan, hogy a szüleivel aludjon az ágyban, mivel korábban hörghurutban szenvedett, és nehezen tudott elhelyezkedni a kiságyában.

„Jól ápolták, megfelelően táplálták és tisztán tartották. Halálának oka nem volt megállapítható, és nem volt nyoma fedőbetegségnek. Az alkoholfogyasztás kockázatot jelent az együtt alvás során, mivel kevésbé figyelünk a gyermek alvására. Ez egy tragikus eset és a szülők legrosszabb rémálma. Őszinte részvétemet fejezem ki nekik” – tette hozzá a nyomozó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya