RETRO RÁDIÓ

Rohamosan terjed a járvány: már Angliában is kimutatták a koronavírust

Rohamosan terjed a járvány: már Angliában is kimutatták a koronavírust
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 31. 13:40

A szigetországban is azonosították a vírust, amely már több mint kétszáz halálos áldozatot szedett Kínában.

Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában – írja az MTI.

Fotó: Europress – AFP/Thomas SAMSON

A tárca tájékoztatása szerint a két beteg ugyanannak a családnak a tagja.

A közlemény, amelyet az angliai tiszti főorvos, Chris Whitty nevében adott ki a minisztérium, nem tér ki arra, hogy brit állampolgárokról van-e szó, és arra sem, hogy jártak-e a járvány gócpontjának tekintett kínai Hupej tartományban.

Nem említi a kommüniké, hogy a két beteg Anglián belül hol tartózkodik.

Chris Whitty, aki egyben a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is, a múlt héten az addigi „nagyon alacsony” fokozatról „alacsony” – vagyis eggyel magasabb – szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Közben Kínában már 213 ember vesztette életét a fertőzés miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.