Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.03.

Aggódnak a tündéri kislányokért: halálos kórról értesítették a szüleiket

Pár hónap különbséggel mindkét szülőnél rákot diagnosztizáltak. Félő, hogy hamarosan két kisgyermekük marad árván.

A 38 éves Adam Graveley és felesége, a 39 éves Caitlin három hónap különbséggel kapta meg a szörnyű diagnózist, miszerint végstádiumú rákjuk van. Caitlinnél bélrákot diagnosztizáltak tavaly novemberben, míg Adamnél februárban mondták azt az orvosok, hogy hasnyálmirigyrákja van.

A családnak most azzal is szembe kell néznie, hogy a négyéves Thea és a 4 hónapos Fearn édesanyjuk és édesapjuk nélkül kell, hogy felnőjenek.

„Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek megérteni, hogy történhet ez pont egyszerre mindkettejükkel. Minden nap reménykedünk és imádkozunk, hogy a kezelés, amit kapnak, működjön, és hogy ne hónapjaik, hanem éveik legyenek még hátra. A remény az egyetlen, amibe kapaszkodni tudunk. Szörnyű, hogy ilyen fiatalon ez megtörténhet” mondta Adam húga, Emma Reynolds.

Az anyukának folyamatos hasfájása volt, ekkor derült ki, hogy komoly a baj, bélrákja van. Mire ez kiderült, már másfél éve kialakulhatott nála, de mivel ekkor volt terhes, egy ideig az elfedhette azt. Az asszony sokáig azt gondolta, a terhesség miatt vannak görcsei.

Az orvosok mindent megtesznek, de nem tudni, hogy ez mire lesz elég – írja a Daily Star.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat