Létrehozva: 2020.08.25.

Összeszorul a szív: ismét rekordot döntött a napi halálozások száma Romániában

Szomorú hír érkezett: tovább nőtt a koronavírus miatt elhunytak száma Romániában.

Romániában meghaladta kedden a 80 ezret a koronavírus-járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, és újból megdőlt a napi halálozások negatív rekordja – írja az MTI.

Fotó: Shutterstock

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint újabb 58 koronavírusos beteg vesztette életét az utóbbi 24 órában, ezzel 3367-re emelkedett a járvány áldozatainak száma. Romániában eddig három alkalommal érte el vagy haladta meg az 50-et a koronavírusnak tulajdonított halálozások száma, a napi több mint 40 haláleset pedig már csaknem két hete átlagosnak számít az országban.

Az utóbbi napon újabb 1060 embernél mutatták ki a koronavírust: ez tíz százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától, és igazolni látszik a hatóságok állítását, miszerint Románia a járvány újabb tetőzésének szakaszába lépett.

A járványügyi szakemberek szerint nem lehet az esetszám gyors csökkenésére számítani, és bármikor ismét erőre kaphat a járvány. Becsléseik szerint a reprodukciós ráta augusztus 5. után került ismét 1 alá, és azóta 0,94-ig csökkent. Ez a mutató azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg, és 1 alá kell szorítani, ahhoz, hogy a járványt meg lehessen fékezni. Július 10. körül a reprodukciós ráta elérte az 1,21-et.

Az ismert aktív fertőzöttek száma, amely most több mint 41 ezerre tehető, kevesebb mint egy hónap alatt duplázódott meg. Közülük 7268-an vannak kórházban, 490 súlyos esetet pedig továbbra is intenzív osztályon ápolnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány