Létrehozva: 2020.06.30.

Nagy az izgalom: koronavírus elleni oltóanyagot tesztelnek a japán orvosokon

A tesztelés első szakaszában a kórház 20-30 önkéntese vesz részt.

Az oszakai egyetemi kórházban megkezdődött egy koronavírus elleni oltóanyag klinikai tesztelése embereken – közölte kedden az NHK japán közszolgálati televízió. A vakcinát az AnGes gyógyszeripari vállalat fejlesztette ki, és ez az első oltóanyag, amellyel embereken kísérleteznek Japánban.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A tesztelés első szakaszában a kórház 20-30 önkéntes orvosa vesz részt. Egyesek közülük nagy adag oltóanyagot kapnak, hogy meg tudják határozni a szer majdani pontos adagját. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vakcina hatékony, és nincsenek mellékhatásai, akkor ősszel a kórház mintegy négyszáz páciensén kezdődik meg a tesztelés.

Az AnGes nukleinsav-alapú vakcinát fejlesztett ki, amit már sikeresen teszteltek patkányokon. A vállalat május végén közölte, hogy antitestek képződtek a rágcsálók szervezetében – írja az MTI.

Jelenleg a világon legalább tíz, koronavírus elleni vakcinával folynak kísérletek. Korábban Abe Sindzó japán miniszterelnök javaslatot tett egy nemzetközi szervezet létrehozására, amely kifejezetten az oltóanyagok szabadalmaztatásával és forgalmazásával foglalkozna, azzal a legfőbb céllal, hogy a vakcina eljusson a fejlődő országokba is.

A világon 10 302 052 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 505 505, a gyógyultaké pedig 5 235 813 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil