Létrehozva: 2020.04.01.

Nagy a baj: New York-i kórházakban már mindent lélegeztetőgépekké alakítanak át!

Az amerikai egészségügyi ellátórendszer az összeomlás határán van több tagállamban is, mivel a helyi hatóságok csak az utolsó pillanatban vezettek be szigorú járványügyi szabályokat.

New York a koronavírus-járvány amerikai gócpontja, a 8,5 millió összlakosságú városban eddig 36 221 fertőzött beteget, és 776 halálos áldozatot regisztráltak a hatóságok.

A járvány gyors terjedésének az oka a magas népsűrűség mellett az, hogy az egészségügyi intézményeket teljesen váratlanul érte a járvány. Sok – egyébként jól felszerelt kórházban – még a dolgozók számára is csak napokban rendelték el a szükséges óvintézkedéseket, sőt, a sürgősségi betegek ellátáshoz szükséges eszközökből, például lélegeztetőgépekből sem állt rendelkezésre megfelelő mennyiség.

A New York-i kórházakba olyan szintű hiány lépett fel az eszközből egyik napról a másikra, hogy a szakemberek már az altatógépeket és az érzéstelenítőadagoló gépeket is lélegeztetőgépekké alakították át, hogy minden krónikus koronavírus-fertőzött betegnek megadhassák a lehetőséget a túlélésre. A Manhattanban található Northwell Kórház szóvivője, Terry Lynam arról számolt be a New York Postnak, hogy kisebb nagyobb átalakításokkal már 300 új lélegeztetőgépeket sikerült csatasorba állítaniuk.

A más orvostechnikai eszközök lélegeztetőgéppé történő átalakítása jól mutatja, hogy mekkora a baj New Yorkban. A keleti-parti állam kormányzója Andrew Cuomo szerint a városnak nagyjából 30 ezer lélegeztetőgépre lesz szüksége, amikor a járvány tetőzni fog, de jelenleg ennek csak a töredéke áll rendelkezésre a kórházakban. A demokrata politikus ezért arra kérte a Donaldt J. Trump vezette központi kormányt, hogy mihamarabb szállítson lélegeztetőgépeket a városba, mert ezek hiányában több 10 ezren fognak meghalni.

Egészségügyi szakemberek azonban azt mondták a New York Post internetes kiadásának, hogy valószínűleg az sem segítene a városnak, ha ezer szám szállítanák a lélegeztetőgépeket a helyi kórházakba, ugyanis nagyon kevés a szakember, aki ezeket a gépeket működtetni tudja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat