Létrehozva: 2021.05.04.

Műkincsek és luxusvillák: mesés vagyont kell elosztania a válófélben lévő Bill Gatesnek és feleségének

Bill és Melinda Gates a közös vagyonuk nagy részét a nevükkel fémjelzett alapítványukba pakolták, tehát papíron ahhoz már semmi közük sincs, azonban hatalmas kérdés, hogy mi lesz a sorsa annak a pénznek, ami a számláikon megmaradt. A közösen tulajdonolt műkincsekről, földbirtokokról és luxusvillákról nem is beszélve.

Magyar idő szerint hétfő este Bill Gates a közösségi oldalán jelentette be, hogy 27 év után elválik a feleségétől, Melinda Gatestől, mert a házasságuk visszafordíthatatlanul megromlott, és már nem tudnak együtt fejlődni.

„Az elmúlt 27 év alatt felneveltünk három csodálatos gyereket, és felépítettünk egy olyan alapítványt, ami a világ minden táján működik, hogy mindenki egészséges és produktív életet élhessen. Sokat gondolkoztunk a kapcsolatunkon, de végül meghoztuk a döntést, hogy lezárjuk a házasságunkat„

- fogalmazott közös nyilatkozatában a Gates-házaspár, majd hozzátették, hogy párként a továbbiakban már nem tudnak együttműködni, az alapítványukban azonban folytatják a közös munkát.

Bill Gates, aki gyakorlatilag a Microsoftnak köszönheti a vagyonát, 31 évesen, 1987-ben ismerte meg Melindát a világ legfiatalabb milliárdosaként. 1994-ben házasodtak össze, három gyerekük született.

A legismertebb amerikai pénzügyi magazin számításai szerint Bill Gatesnek jelenleg több mint 130 milliárd dolláros (kb. 37 ezer milliárd forint) vagyona van, amivel a negyedik leggazdagabb ember a világon. A pénz nagy része a feleségével közösen létrehozott Bill és Melinda Gates Alapítványban van, tehát ehhez papíron már semmi közük sincs, azonban hatalmas kérdés, hogy mi lesz a sorsa annak a pénznek, ami megmaradt a számláikon. A közösen tulajdonolt műkincsekről, földbirtokokról és luxusvillákról nem is beszélve.

Bírósági dokumentumokra hivatkozva a New York Post arról számolt be, hogy annak idején Gates-ék házassági szerződést nem, de a közelmúltban válási megállapodást már kötöttek. Ezt a dokumentumot ugyan nem hozták nyilvánosságra, de abban elviekben tételesen meghatározták, hogyan osztják fel vagyonukat. Ezzel kapcsolatban tehát bírósági pereskedés nem várható.

A Gates-házaspár legnagyobb közös vagyontárgya egy Washington államban található luxusvilla, ami óvatos becslések szerint is 145 millió dollárba (43 milliárd forint) kerül. A 6131 négyzetméteres ingatlan a Xanadu 2.0 nevet viseli, és olyan extrákkal van felszerelve, mint a 80 ezer dollár értékű kijelző, egy 18 méter hosszú medence, 150 ülőhelyes rendezvényterem, art deco stílusban berendezett moziterem, stb.

A ház egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a falaiban vannak érzékelők és hangszórók, így ha valaki zenét hallgat, és közben mozog, akkor a zene követi őt a ház különböző pontjaira.

A Xanadu 2.0 mellett Gates-ék még 5 nagyobb ingatlan tulajdonosai szerte Amerikában, de ezeknek az értéke eltörpül a házaspár főhadiszállásának árához képest.

Bill Gates és felesége, Melinda Gates közös otthona. A 6131 négyzetméteres ingatlan a Xanadu 2.0 nevet viseli.

A vagyonelosztásnál vita tárgyát képezheti még az a hatalmas földbirtok, melyet Gates-ék az elmúlt évtizedben összevásároltak Amerikában. A The Land Reporter egy januári jelentésében megállapította, hogy a házaspár 98 ezer hektár mezőgazdasági föld tulajdonosa 18 különböző tagállamban, amivel a legnagyobb mezőgazdasági földbirtokosok lettek az országban, de még így sem nekik vannak a legnagyobb egybefüggő területeik.

A legtöbb földterületet Louisianában (27 ezer hektár), Arkansasban (19400 hektár) és Nebraskában (8300 hektár) tulajdonolják. Az arizonai Phoenix nyugati oldalán pedig 10 ezer hektár sivatagos területet birtokolnak, ami a tervek szerint hamarosan lakóövezetté válik.

Bill Gates tulajdonában lévő földbirtok valahol Nebraska államban.

Bill Gates saját bevallása szerint nem egy kimondott autóbolond, de a Washington állambeli otthonának garázsában így is áll legalább 20 személyautó, közöttük olyan impozáns darabok, mint egy Porsche 930 Turbo, egy Jaguar XJ6 és egy Ferrari 348.

A milliárdos üzletember legértékesebb autója vélhetően egy rendkívül ritka Porsche 959, melyből mindösszesen 100 darabot gyártottak a 70-es évek második felében. Ennek a 450 lóerős autónak az árát 2 millió dollárra becsülik, de a fanatikus gyűjtők ennél jóval többet is hajlandóak kifizetni érte. (Annak idején egyébként Washington állam törvényeit módosítani kellett, hogy a Microsoft alapítója használhassa közúton ezt a német fenevadat.)

Gates legutóbb egy Porsche Taycan típusú elektromos autót vásárolt, aminek a listaára 80 ezer dollárról indul.

Egy Porsche 959.

A luxusautók nem annyira, de a magángépek már annál inkább érdeklik Bill Gatest, aki két darab 65 millió dolláros Gulfstream G650ER, két Bombardier Challenger 350, egy Cessna hidroplán, valamint egy helikopter büszke tulajdonosa.

Mióta Bill Gates visszavonult az aktív üzleti tevékenységtől, az idejét főleg környezetvédelmi célok megvalósításának szenteli, ezért számtalan kritika érte a magángép-gyűjteménye miatt. A milliárdos vállalkozó ezeket a támadásokat azzal szokta elhárítani, hogy munkája révén sokkal több szén-dioxidot távolít el a légkörből, mint amennyit a repülői kibocsájtanak oda.

A Bill Gates tulajdonában lévő egyik Gulfstream G650ER.

Említésre méltó még a Gates-házaspár műgyűjteménye is, melynek a legértékesebb darabja a Leonardi Da Vinci által írt, XVI. századi Leicester-kódex, amit 30,8 millió dollárért vásároltak 1994-ben.

A teljesség igénye nélkül a gyűjteményben található még Winslow Homer amerikai festő ”Lost On The Grand Banks„ című olajfestménye, ami 30 millió dollárt érhet, valamint George Bellows realista művész ”Polo Crowd„ című képe is, melynek az értékét 28 millió dollárra becsülik.

Leonardi Da Vinci úgynevezett Leicester-kódexe, melyben jobbról balra haladó tükörírással jegyzetelte gondolatait geológiáról, paleontológiáról, mechanikáról és csillagászatról a reneszánsz zseni.

Fontos megjegyezni, hogy a Gates-házaspár vagyonelosztása biztosan nem lesz sétagalopp, de a modern történelem legdrágább válása már biztosan nem az övék lesz, azt ugyanis a világ egyik legértékesebb vállalatának, az Amazonnak az alapító-vezérigazgatója, Jeff Bezos és felesége, MacKenzie Bezos hozta össze 2019 második felében. Ebben az időben Bezos vagyonát 137 milliárd dollárra taksálták, melyből végül 35 dollárt adott át párjának. A hatalmas mínusz egyébként nem különösebben érintette meg Bezost, ugyanis ma már 201 milliárd dollárra becsülik az összvagyonát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?