KÜLFÖLD

A bajor miniszterelnök szerint mihamarabb szükség van a kínai és orosz vakcinákra

Markus Söder, a CSU pártelnöke és Bajorország miniszterelnöke ismételten hangsúlyozta, hogy az oltakozás felgyorsítására van szükség, valamint mihamarabb jóvá kell hagynia Európának az orosz és kínai vakcinák alkalmazását is.
címkék:
  • Szerző: WM

Az Angela Merkel fémjelezte Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hétvégén vereséget szenvedett két tartományi választáson is. A CDU szövetségesnének számító bajor CSU párt elnöke, Markus Söder arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány során hozott elhibázott döntések is felelősek azért, hogy a kormányzó jobboldali párt hosszú évek óta nem látott népszerűségvesztésen esett át.

Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke
Fotó: Markus Soeder / Getty Images

Söder már január végén arról beszélt, hogy az Európai Unió hatóságainak mielőbb meg kellene vizsgálnia az Oroszország és Kína felől érkező vakcinákat.

A választási kudarcot követően várhatóan már szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek a CDU-CSU tartományi politikusai, ahol arra keresik majd a választ többek közt, hogy az ősszel esedékes országos választásokon miként tudják majd visszaszerezni az emberek bizalmát. A bajor miniszterelnök ezen az online konferencián is azt képviseli majd, hogy a rendelkezésre álló oltásokat mihamarabb adják be az embereknek, és ne spóroljanak azokkal az ismétlőoltásokra. Markus Söder emellett megismétli, hogy az európai szervek mihamarabb vizsgálják meg a kínai és orosz vakcinák engedélyezését.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?