Létrehozva: 2020.08.03.

Lábfájással kezdődött, fél éve van hátra a hatgyermekes rákos édesanyának

Már csak gyerekeinek szeretne örömöt szerezni az utolsó napjain.

A hatgyermekes édesanya állandó lábfájdalommal és légzési nehézséggel fordult orvoshoz.

Az első vizsgálatok egy vérrögre adtak gyanút, de aztán a legrosszabb rémálma vált valóra. Kiderült ugyanis, hogy tüdőrákja van, és már az egész szervezetében kialakultak áttétek.

Az Edinburhgban élő 35 éves Holly Blake korábban digitális segítőként dolgozott, de a kemoterpia miatt fel kellett adnia munkáját. Az édesanya úgy vágott neki a következő kezelésnek, hogy már a második után közölték vele az orvosai: „legfeljebb csak hat hónapja van hátra.”

„Fogalmunk sem volt róla, nem volt semmilyen tünetem” – árulta el Holly a Mirror oldalának.

„Azt hitték, csak egy vérrög van a lábamban, de aztán megröntgeneztek. A tüdőm akkor már tele volt áttétes rákkal. Ez egy ritka fajta szarkóma, mely a nyirokcsomómon át egészen a vádliig elterjedt” -tette hozzá Holly, majd nem sokkal később kiderült, hogy az újabb sugárkezelés sem vált be a számára.

Az édesanyának hat gyermeke van: Eli (17), Poppy (14), Daisy és Pippa ikrek (10), és még egy ikerpár Edward és Primrose (3). A végzetes diagnózis után családja összegyűlt és már azt is megbeszélték, hogy az anyuka halála után hová kerülnek a gyerekek. A legfiatalabb ikerpár édesapjuk, Niccolas Scott mellé kerül, még az idősebb gyerekek nagymamájukhoz Diana Blake (53) gondozásában lesznek.

„Minden nagyon gyorsan történt. Abszolút ez volt az utolsó dolog, amire számítottam. Teljesen lesokkolt és képtelen voltam elhinni. Nem voltak semmilyen egészségügyi vagy tüdőproblémáim. Még csak nem is iszom” – mondta megtörten az édesanya.

„Mindenki csodálatosan viselkedik. Rengeteg támogatást kaptam, összefogott az egész család. Remélem tudok még néhány szép dolgot tenni a gyerekeimért, mielőtt meghalok” – tette hozzá Holly Blake.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le