Létrehozva: 2021.02.03.

Különösen veszélyes: a Covidnál jóval halálosabb járvány várhat ránk

Egy éve másról sincsen szó a hírekben, mint a koronavírus-járványról. Tudósok azonban már a jelenleginél sokkal súlyosabb járványra figyelmeztetnek.

A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a világon még számos olyan betegség van, amiből akár pillanatok alatt globális szintű járvány alakulhat ki. A sok közül az egyik ilyen a Candida auris. Az antibiotikumoknak is ellenálló gombafajta veszélyeire már 2016-ban felhívták a figyelmet, ám a koronavírus-járvány mutatta meg igazán, hogy egy-egy fertőzés milyen hamar elterjedhet a világban, így sokkal komolyabban kell venni a kutatók figyelmeztetéseit.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Candida auris elsősorban a kórházban fekvő betegeknél okoz súlyos betegséget. Az élesztőgomba a véráramba kerülve elterjedhet az egész szervezetben, súlyos, invazív fertőzést okozva.

Az egyik legnagyobb napilap arról számol be, hogy az ezzel a fertőzéssel diagnosztizált betegek 60 százaléka elhunyt. A szakemberek szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy napjainkban túltelítettek az intenzív osztályok a koronavírus-járvány miatt. Így nagyon elővigyázatosnak kell lenni, hogy a fertőzés ne terjedjen az eddigieknél jóval nagyobb mértékben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek