Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.09.

Koronavírus: itt vannak a legfrissebb hírek

Nagy-Britanniában koronavírus okozta újabb fertőzést észleltek az egészségügyi hatóságok: a páciens érintkezésben volt más angliai személyekkel, akik Franciaországban kapták el a kórt.

Szerző Ripost

A hatóságok nagy erőkkel kutatnak azok után, akik szintén egy helyen tartózkodtak a már megállapított fertőzöttekkel – mondta vasárnap Chris Witthy kormánytanácsos.

Fotó: 123RF

Párizs szombaton értesítette Nagy-Britanniát, hogy a területén öt fertőzött brit személyt találtak: négy felnőttet és egy gyereket.

Spanyolországban vasárnap közölték, hogy rábukkantak az országban egy második koronavírussal fertőzött személyre, mégpedig egy brit állampolgárra, akit Mallorcán kórházba vittek. Őt már pénteken elkülönítették, mert lázas tüneteket észleltek nála. Az első koronavírusos személy Spanyolországban egy német turista volt. Őt a Kanári-szigeteken kezelik.

Hongkongban elengedték a karanténból a World Dream üdülőhajó több mint 3600 utasát, miután a vizsgálatokban kiderült, hogy nem fertőzöttek. A hajót szerdán zárták le.

A Jokohama japán kikötővárosban feltartóztatott másik üdülőhajón, a brit Diamond Pricessen viszont 70 fertőzött utast találtak. A hajó továbbra is karanténban van.

Vuhanból, a járvány gócpontjából vasárnap hazaszállítottak a Fülöp-szigetekre 30 személyt. Őket 14 napra karanténban fogják megfigyelni – írja az MTI.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni