Létrehozva: 2020.08.02.

Gépfegyveres terrortámadást akadályozott meg egy biztonsági őr Párizsban

Egy szórakozóhely biztonsági őre hirtelen hozott egy jó döntést, amivel vélhetően több mint 10 ember életét sikerült megmentenie.

Szerző Gaál József

Egy katonai egyenruhába öltözött arab férfi terrortámadást szeretett volna elkövetni a Párizs agglomerációjához tartozó La Blanc-Mesnil nevű kisváros katolikus templomában imádkozó keresztény hívek ellen július 24-én este 7 órakor – írja a La Parisien francia hírportál.

A lap beszámolója szerint a támadó terepmintás katonai egyenruhában, egy félautomata gépkarabéllyal és szamurájkarddal felfegyverkezve, hangos Allah akbart kiabálva rohant a templom irányába. Szerencsére azonban épp akkor tartott hazafele egy helyi szórakozóhely biztonsági őre, aki az eseményeket látva elgázolta autójával az iszlám terroristát, majd a járműből kiszállva kirúgta a kezéből a lőfegyvert és ököllel véresre verte a fejét.

A biztonsági őr azonnal riasztotta a hatóságokat, miután lefegyverezte a férfit. A rendőrség kiérkezésig pedig egyszemélyes hadseregként őrizte a magzatpózban kegyelemért könyörgő arab terroristajelöltet.

Az incidensről több telefonos videófelvétel is kering a nagy közösségi oldalakon.

A biztonsági őr az eset után azt nyilatkozta a francia sajtónak, hogy a késes és botos támadásokhoz már hozzá van szokva, de ez a helyzet még neki is új volt. Saját bevallása szerint gondolkodás nélkül gázolta el a gépfegyverrel rohangáló arab férfit, mert az ösztönei azt súgták, hogy valami nagy rossz fog történni, ha nem cselekszik.

A terrorista által kiszemelt katolikus templom egyik elöljárója azt mondta, hogy „a támadást meghiúsító biztonsági őr egy valódi hős, aki több mint 10 keresztény életét mentette meg a földi pokoltól.”

Az arab férfit a rendőrség őrizetbe vette és illegális fegyvertartás, valamint lőfegyverrel történő halálos fenyegetés miatt emeltek vádat ellene. Mint később kiderült, a támadó alkoholos befolyásoltság alatt állt, több mint 1g/liter volt a véralkohol szintje. Ez körülbelül 3 korsó sörnek felel meg egy normál méretű férfi esetében. A hírek szerint az esetet nem minősítették terrortámadásnak, egyelőre nem tudni, miért.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák