KÜLFÖLD

Fontos közleményt adott ki az AstraZeneca gyógyszergyár

Az oltás és a vérrögképződés körüli hírek kapcsán adtak ki nyilatkozatot.
  • Szerző: Ripost

Az AstraZeneca gyógyszergyár vasárnapi közleménye szerint semmiféle tudományos adat nem utal arra, hogy a cég által az új típusú koronavírus ellen kidolgozott oltóanyag növelné a vérrögképződés kockázatát.

A nyilatkozat előzménye ugyanis, hogy az elmúlt napokban több ország (Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, vasárnap pedig Olaszország és Írország is) az AstraZeneca vakcina alkalmazásának felfüggesztéséről döntött, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés az e vakcinával beoltott néhány páciens esetében.

Fotó: AFP

Az AstraZeneca azonban vasárnapi közleményében hangsúlyozta: az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban eddig beadott több mint 17 millió adag oltás gondos biztonsági vizsgálata semmiféle olyan bizonyítékkal nem szolgált, amely arra utalna, hogy a vakcina alkalmazása bármilyen korcsoportban, bármelyik országban, illetve bármelyik oltóanyag-szállítmány esetében növelné a tüdőembólia, a mélyvénás trombózis vagy a normálistól eltérő trombocitaszám kialakulásának kockázatát.

A márciusi 8-ig hozzá beérkezett adatok alapján az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban 15 mélyvénás trombózis és 22 tüdőembóliás eset fordult elő azok körében, akiket az AstraZeneca/Oxford-vakcinával oltottak be. Ez hasonló ahhoz az esetszámhoz, amelyet más engedélyezett vakcinák alkalmazása nyomán jelentettek – áll az AstraZeneca vasárnap esti tájékoztatásában. Az AstraZeneca közleménye szerint igazolt minőségi problémák sem merültek fel egyetlen vakcinaszállítmány esetében sem.

A vállalat szoros figyelemmel követi a vérrögképződéses esetekről érkező beszámolókat, de a rendelkezésre álló adatok nem igazolják, hogy ezeket a vakcina okozta volna – áll a cég vasárnap esti tájékoztatásában. A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szintén azt közölte minapi tájékoztatásában, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint nincs megerősíthető okozati kapcsolat az AstraZeneca oltóanyaga és az észlelt vérrögképződéses esetek között. Az MHRA hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságban addig 11 millió adag AstraZeneca-oltást adtak be, és nem érkezett több bejelentés vérrögképződéses esetekről annál, mint ahány ilyen eset a beoltott lakossági csoportokban természetes okokból egyébként is előfordult volna ugyanebben az időszakban.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfői közleményében azt hangsúlyozta, hogy AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatát.

Az unió hágai székhelyű gyógyszerfelügyeleti testülete közölte, hogy a szervezet gyógyszerbiztonsági bizottsága péntek óta vizsgálja a vakcina alkalmazása után néhány embernél fellépett tromboembóliás tünetekről szóló jelentéseket. A panaszok miatt több EU tagállamban elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztették az oltóanyag használatát. Az EMA kiemelte, hogy a vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében. A testület hétfőn azt is bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülés keretében fog tárgyalni a vállalat oltóanyagának alkalmazásával kapcsolatos további intézkedésekről. A múlt héten Norvégiában, Bulgáriában, Dániában, Izlandon illetve a vasárnap Hollandiában és Írországban is felfüggesztették a vakcina alkalmazását. Olaszország és Németország hétfőn ugyanígy döntött a brit-svéd érdekeltségű vállalat oltóanyagával kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?