Létrehozva: 2021.07.12.

Faék egyszerűségű trükkel fogadhat el kenőpénzeket Joe Biden családja

Már több baloldali politikus szerint is vér ciki, amit az amerikai elnök családja csinál.

Joe Biden amerikai elnök fia, az utóbbi időben festőként tevékenykedő Hunter Biden amatőr képei darabonként 500 ezer dollárért, azaz átszámítva körülbelül 150 millió forintért kelhetnek el egy olyan ősz elején esedékes aukción, ahol a vásárlók csak és kizárólag név nélkül licitálhatnak majd. A különleges eljárással kapcsolatban jobb- és baloldali véleményformálók is aggodalmukat fejezték ki, mivel sokan úgy gondolják, hogy az anonim vásárlók könnyedén kenőpénzeket juttathatnak majd az elnök családjához, és az árverést többen is befolyásszerzésre fogják használni – írja az amerikai sajtó.

Walter Shaub, a második Obama-adminisztráció etikai ügyekért felelős kormánymegbízottja szomorúnak nevezte, hogy Bidenék el kívánják titkolni a vásárlók nevét. Szerinte ugyanis kizárólag a nyilvánosság oszlatná el a felmerülő kételyeket, mivel ebben az esetben mindenki láthatná, kik fizetnek több százezer dollárt Hunter Biden amatőr képeiért, és könnyebben ellenőrizhető lenne, hogy a vásárlók kapnak-e valamit a pénzükért cserébe.

A Fehér Ház múlt hét végi tájékoztatása szerint pont azért nem fogják nyilvánosságra hozni a licitálók személyazonosságát, nehogy befolyásszerzésre próbálják használni az üzletet. Jen Psaki, a kabinet sajtófőnöke azt mondta, hogy még Hunter Biden sem fogja tudni, kikhez kerülnek a képei, tehát lényegében lehetetlen, hogy bárki a festményei megvásárlásával kerüljön helyzetbe az elnöki családnál.

„Alapos megfontolás után olyan rendszert hoztunk létre, amely lehetővé teszi Hunter Biden számára, hogy ésszerű biztosítékokkal működhessen a szakmájában”

– fogalmazott Jen Psaki, aki azt is hozzátette, hogy a Hunter munkáit árusító műkereskedőnek jelentenie kell majd, hogyha valaki szokatlanul magas összeget kínálna majd az elnök fiának képeiért.

Hunter Biden festés közben

Ahogy arról a Ripost korábban beszámolt, a drog- és alkoholfüggő Hunter Biden január második felében, édesapja beiktatása után csapott fel festőnek. Az újdonsült művészről ekkor a balliberális New York Times publikált egy emelkedett riportot, melyből kiderült, hogy Hunter az absztrakt művészetek rajongója, kedvenc motívumai a japán stílusú „pszichedelikus virágok”, a festményi többségét pedig úgy készíti el, hogy egy szívószál segítségével szétfújja a festéket a vásznon.

A New York Post egy oknyomozó cikkben arról számolt be, hogy az elnök fiának művészeti karrierjét egy meglehetősen alvilági figura, Georges Berges egyengeti, aki Sylvester Stallonét és a bahreini királyi család egyik tagját, Rashid bin Khalifa Al Khalifát is mentorálta. Bergesről azt érdemes tudni, hogy 1998-ban lőfegyverrel való visszaéléssel és „terrorista fenyegetések” vádjával jogerősen 90 nap börtönbüntetésre és 36 hónap próbaidőre ítélték.

Hunter Biden egyik alkotása, ami fél millió dollárért kelhet el

Vasárnap este egyébként New York belvárosában őrizetbe vettek egy középkörű férfit, aki betört a Hunter Biden képeit is értékesítő galériába, ahol megpróbálta felfesteni a falra az „Apád egy háborús bűnös” feliratot, de csak az első szóig jutott, mivel egy alkalmazott megzavarta. Úgy tudni, hogy az elkövető több nagy értékű festményben is kárt tett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le