RETRO RÁDIÓ

Édességnek nézte apja kokainját, azonnal belehalt a 3 éves kislány

Édességnek nézte apja kokainját, azonnal belehalt a 3 éves kislány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 01. 19:20

A gyermek halálát apja kábítószerbiznisze okozta. A szülők azóta egymást hibáztatják.

A három éves gyermek, mit sem sejtve finom cukornak nézte édesapja kokainját, amit otthonukban tároltak. Miután a kislány beleevett, szinte azonnal rohamot kapott, és később az orvosok sem tudtak segíteni rajta.

Az angol kislányt tavaly április 6-án agyhártyagyulladás gyanújával vitték be a kórházba, de a vizsgálatok során kiderült: kokain van a vérében – hangzott el egy londoni bíróságon. A gyermek belehalt a balesetbe. A szülőktől pedig azonnal elvették a másik négy gyermeküket – írja a Bors.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A tragédia óta a szülők egymásra mutogatnak. A férfi szerint feleség hagyta a hálószobájuk éjjeli szekrényének fiókjába a kábítószert. Az édesanya állítása szerint azonban a férfi tárolta elzáratlanul a drogot a gyerekek előtt.

„A bíró szerint azonban az édesapa vitte a kokaint a házba a kábítószerügyletei miatt. De a nőt is bűnösnek találták abban, hogy szemet hunyt férje drogügyletei felett, mert ő maga is használta a szert” – mondta a bíró.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.