Létrehozva: 2021.05.10.

Csoda: kómában hozta világra babáját a koronavírusos édesanya

Egyik percről a másikra romlott a nő állapota, végül kómába helyezték az orvosok és csecsemőjét császármetszéssel megmentették.

Elképesztő küzdelmet tudhat maga mögött egy walesi édesanya és családja. A 27 éves Marriam Ahmad januárban a Cwmbranban található Grange kórházba került, miután pozitív lett a koronavírus tesztje.

Semmit nem vitt magával, mivel azt hitte, hogy egy délutánnál nem fog többet ott tölteni, ám sajnos ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ahmad állapota gyorsan romlott és hamar válságos helyzetbe került.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabayf

„Hirtelen az oxigénmaszkom sokkal magasabb fokozatra kapcsolt. Nem hallottam rendesen. Nagyon hangos volt. Egy ápoló mosta meg az arcom és vigyázott rám. Nagyon gyenge voltam” - árulta el a kétgyermekes édesanya, aki kórházba kerülésekor még csak 29 hetes terhes volt.

Ahogy állapota romlott, egyik pillanatról a másikra omlott össze körülötte a világ. Végül az orvosok úgy döntöttek, több esélye van a túlélésre, ha kómába teszik.

„Körülbelül öt percen belül közölték velem, hogy „Lélegeztetőgépre kerülsz és császármetszést hajtunk végre rajtad. Ugyan eszméletlen leszel, de megmentjük a babád, mert lehet, ezt nem éled túl. Jobb ha elbúcsúzol”” – idézte fel a drámai pillanatokat az asszony az Evening Standard oldalának.

A császármetszés sikeres volt, és a kis Khadija megszületett, bár mindössze 1,17 kg-ot nyomott. Sőt az orvosok legnagyobb meglepetésére a 27 éves kismama másnap felébredt a mesterséges kómából.

„Fogalmam sem volt, hogy mi történt. Amikor felébredtem láttam és éreztem, hogy elment a kisbabám. Nagyon nagy fájdalmaim voltak” – mesélte Marriam Ahmad, aki nyolc két kezelés után hagyhatta el végül a kórházat. Kislánya addigra már három és fél hónapos lett. Az egészséges és jól táplált csecsemő súlya pedig addigra 4 kilogrammra gyarapodott.

Ahmad asszony azt is elismerte, hogy az újszülöttje és a 16 hónapos gyermeke mellett nem is volt igazán ideje gondolkodni a történteken. De hálás azért, hogy kislánya és ő is túlélték a koronavírust.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?