Létrehozva: 2021.06.01.

Magához tért és megszólalt az 5 éves kisfiú, aki egész családját elveszítette a drótkötélpálya-balesetben

Egyedül ő élte túl az észak-olaszországi szörnyű balesetet, most a torinói kórházban ápolják.

Lezuhant az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő drótkötélpályás felvonó egyik fülkéje vasárnap, a balesetben tizennégyen életüket vesztették. Az egyetlen túlélő egy 5 éves kisfiú, aki az egész családját elveszítette.

Mint ahogy azt a Ripost megírta, a vonat éppen megérkezett volna a Mattorni végállomásra, amikor rejtélyes ok miatt elszakadt a drótkötél és a kabint egyik pillanatról a másikra elnyelte a mély. Marcella Severino stresai polgármester szerint a fülke a földnek csapódva legurult egy lejtőn és két-háromszor átfordult, mielőtt a fáknak ütközve megállt volna. Hozzátette, hogy egyes áldozatok a kabin roncsai közé szorultak, míg mások kiestek.

15 ember utazott a kabinban, két gyermeket súlyos sérülésekkel a torinói kórházba szállítottak, egyikük azonban később belehalt sebeibe. Egy ötéves gyerek maradt csak életben.

Az ötéves Eitan Birant, aki egyedüliként túlélte az észak-olaszországi Lago Maggiore-tóra néző Mottarone-hegynél történt drótkötélpálya-balesetet, továbbra is a torinói kórházban ápolják, de a legfrissebb hírek szerint már eszméleténél van és kommunikál.

Eitan az egész családját elveszítette a szerencsétlenségben: szülei mellett öccse és nagyszülei is meghaltak. Miután a kisfiú magához tért a kórházban, azonnal a szülei felől érdeklődött – írja a Paraméter.

Három olaszországi család már jelezte, hogy szükség esetén adoptálnák az árván maradt fiút. Nagynénje, Aya vele van a kórházban, és vélhetően a felépülését követően magához is veszi Eitant. A fiú elhunyt hozzátartozóit már eltemették Izraelben.

A szerencsétlenség megmozgatta az Olaszországban élő zsidó közösséget, amely gyűjtést szervezett a fiú megsegítésére. Eddig kb. 50 ezer dollárt (több mint 40 ezer euró, több mint 12 millió forint) szedtek össze.

Mario Draghi olasz miniszterelnök részvétét fejezte ki a tragikus szerencsétlenségben elhunytak hozzátartozóinak. Twitter-oldalán azt írta, hogy felvette a kapcsolatot a mentőegységekkel. Az olasz kormány egy vizsgálóbizottságot hoz létre a baleset okainak feltárására.

Nemrég nyitották újra

Miután a koronavírus-járvány az Alpokat is utolérte, a karanténintézkedések miatt a sípályákat, így a függővasutat is leállították. A vasutat április 24-től vehették birtokba ismét a turisták. A drótkötélpályás felvonó 20 percenként közlekedik Stresa és a Mottarone-hegy között. Információk szerint egyelőre rejtély, hogy a baleset hogyan történt, a kellemes időjárás miatt ugyanis rengeteg turista jutott fel vasárnap ilyen módon a hegyen kialakított kilátóra, hogy megcsodálhassák az Alpok déli lábainál található Lago Maggiore tavat.

Nem ez volt az első függővasút-baleset

Az olasz hatóságok szerint 20 éve volt utoljára hasonló baleset. A 2001-ben történt szerencsétlenség azonban nem volt ilyen súlyos: a kabin tartódrótja elszakadt, de a 40 turistát akkor le tudták hozni a magasból haláleset nélkül. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a drótkötélpályát 2014-ben zárták be karbantartásra, és csak 2016-ban nyitották újra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét