Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.12.

Botrány! Rasszista a demokrata elnökaspiráns

Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos.

A nyilvánosságra került felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében „egy rakás zsarut” kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak – élnek. A milliárdos szerint ugyanis „ott tanyázik a bűn”.

A beszédet Bloomberg még 2015-ben tartotta az Aspen Intézet egyik konferenciáján, ahol az elemzők által is ellentmondásosnak ítélt „állítsd meg és motozd meg” néven elhíresült, a bűnözés visszaszorítása érdekében bevezetett politikáját vette védelmébe. E politika elsősorban az afroamerikaiakat sújtotta.

Amikor tavaly elindította választási kampányát, Bloomberg bocsánatot kért érte. A beszédről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után, kedden ismételten bocsánatot kért. Azt hangoztatta, hogy a konferencián elmondott szavai „nem tükrözik a bűnügyi igazságszolgáltatás reformja és a faji egyenlőség melletti elkötelezettségét”.

(AP Photo/Manuel Balce Ceneta)

Ennek ellenére az amerikai sajtóban és közvéleményben nagy vihart kavartak a szavai. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Bloomberg tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott politika kisebbségeket érintő következményeivel. Hiszen a konferencián elmondott vitatott beszédében is úgy fogalmazott: „a gyilkosok és a gyilkosságok áldozatai is fiatal kisebbségi férfiak”, akikről „elég egyszer leírást adni, több példányban le lehet másolni, majd kiküldeni a zsaruknak”.

Az Aspen Times című lap tanúsága szerint a beszédről készült videó nyilvánosságra hozatalát Bloomberg annak idején megtiltotta, de a lap egyik riportere letöltötte magának, és most nyilvánosságra hozta.

Keddi közleményében Bloomberg azt állította: a kifogásolt gyakorlatot „megörökölte” New York város korábbi vezetőitől. Majd hozzátette: amikor lejárt polgármesteri megbízatása, a városban jóval kevésbé éltek ezzel az „állítsd meg és motozd meg” politikával.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren azt írta: „Bloomberg egy rasszista”, és csatolta a vitatott beszéd videóját is. „Ha New Yorkban élsz, vagy ismered a történetét, akkor tudod, hogy Bloomberg rasszista. Rémes ember. Nemsokára a világ is megtudja majd, hogy milyen mély ennek az embernek a bigottsága” – írta. Az elnök később törölte a bejegyzést.

A Bloomberg hírportál – budapesti tudósítójának köszönhetően – előszeretettel támadja, gyalázza a magyar kormányt. Amilyen a gazda, olyan a szolgája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány