Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.14.

Barack Obama: 3,5 millió illegális migránsnak kell amnesztiát adni a járvány miatt!

Szakértők szerint az amerikai adófizetők 26 milliárd dollárjába kerülne, ha a nyugdíjas éveit élő demokrata politikus terve megvalósulna.

Barack Hussein Obama korábbi amerikai elnök szerint a központi kormánynak azonnal amnesztiát kellene adnia a koronavírus-járvány miatt annak a 3,5 millió illegális migránsnak, akit jelenleg a DACA-program (teljes nevén Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek) véd a kitoloncolástól Amerikában - írja a Breitbart.

Barack Hussein Obama korábbi amerikai elnök (Instagram)

A DACA-program, amit még Barack H. Obama indított útjára 2012-ben, olyan fiatalkorú illegális bevándorlókat (többségében mexikói és latin-amerikai gyerekeket) véd a kitoloncolástól, akik szüleikkel érkeztek törvénytelenül az Egyesült Államokba, és nincs hivatalos tartózkodási engedélyük. A liberális köznyelvben ezeket a fiatalokat „dreamer”, azaz álmodozó generációnak is szokás nevezni.

A nyugdíjas éveit élő demokrata politikus szerint a DACA-program által védett illegális bevándorlók „az életüket kockáztatják a világjárvány frontvonalában, ezért megérdemlik az állandó bevándorlási státuszt és az állampolgársághoz vezető utat – mivel ők amerikaiak, kivéve papíron.”

Obama bármennyire is szeretné elhitetni a közvéleménnyel, hogy a DACA-program által védett illegális bevándorlók döntő többsége a frontvonalban harcol a koronavírus-járvány ellen, a tények nem őt igazolják. A Bevándorlási Tanulmányok Központjának (Center for Immigration Studies Research) kutatási igazgatója, Steven Camarotta szerint a mintegy 15 millió amerikai egészségügyi dolgozónak csupán a 0,2 százalékát teszik ki DACA-migránsok.

Republikánus párti szakértők szerint Obama amnesztiáról szóló véleménye nem más, mint egy jól időzített lobbitevékenység, ugyanis a napokban három spanyol ajkú demokrata képviselő (Joaquin Castro, Zoe Lofgren és Alexandria Ocasio-Cortez) egy nyílt levelet küldött központi kormánynak, melyben felszólították Trumpot a DACA-migránsok menekültstátuszának meghosszabbítására. A levelet később több mint száz demokrata képviselő és szenátor látta el a kézjegyével.

„A DACA-kedvezményezettek státuszának meghosszabbítása a jelenlegi pandémiában különösen fontos, mivel több mint 200 000 DACA-kedvezményezett dolgozik olyan foglalkozásban, melyek nélkülözhetetlen munkavállalókká teszik őket„ – írták levelükben a bevándorláspárti politikusok.

A Breitbart által megkérdezett szakértők szerint a DACA-kedvezményezettek azonnali amnesztiája 26 milliárd dollárjába (8300 milliárd forint) kerülne az amerikai adófizetők, ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján az ötödük biztosan nem találna munkát, ezért államilag nyújtott segélyekből élnének. Illetve az így állampolgársághoz jutó illegális bevándorlók attól a 1,2 millió külfölditől venné el a munkalehetőséget, akik legális úton jutnak be, és telepednek le az Egyesült Államokban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány