RETRO RÁDIÓ

„Azt hittem mindkettőt el fogom veszíteni” – óriási küzdelemmel hozta világra ikreit az édesanya

„Azt hittem mindkettőt el fogom veszíteni” – óriási küzdelemmel hozta világra ikreit az édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 01. 15:40

Abortuszt javasoltak az orvosok, mégis egészségesen jöttek a világra ikrei.

Amikor a 32 éves Hayley Bevanben tudatosult, hogy teherbe esett, nem lehetett felhőtlen az öröme. Az orvosai azt közölték vele: egy súlyos szindrómában szenvednek a méhében növekvő magzatok.

A ritka betegség során az ikrek megosztják egymás között a placentát és nem jut el hozzájuk elegendő vérellátás. Az orvosok a fiatal anyukának, a magas kockázat miatt azt javasolták, inkább végeztessen abortusz.

A Linceolnshire-i Grimsbyb élő öt gyermekes édesanya, azonban úgy gondolta: kerül, amibe kerül, kihordja gyermekeit.

„Amikor kiderült, hogy terhes vagyok a felhők fölött jártam a boldogságtól. De 16 héttel később azt javasolták, hogy egy betegség miatt pusztítsam el az ikreimet. Hiába javasolták, hogy szüntessük meg a terhességet, akartam adni nekik egy lehetőséget. Most beigazolódott, hogy jól döntöttem, igazi kis harcosok” – kezdte a The Sunnak az édesanya.

Tíz évvel korábban iker fiai közül egyiküket már elvesztette, miután tüdő rendellenességgel született. A pici akkor mindössze 27 óráig élt. Elsőszülött gyereke Jordan azonban már 13 éves. Ezután született még két kislánya Chloe (11) és Esme (7).

2016-ban Hayley teljesen elvesztette a reményt, hogy valaha is újra gyermeke szülessen, mivel a petefészkéből eltávolítottak egy cisztát, amit később el is vesztett a szövődmények miatt, sőt megsérült a bal oldali petevezetéke is.

„Az operáció után az orvosok azt mondták nagyjából 1 százalék az esélyem egy újabb terhességre. Mivel folyamatosan hasi fájdalmaim voltak azt mondták végeztessek méheltávolítást. Teljesen összetörtek, hiszen mindennél jobban vágytam még egy gyerekre” – mondta az édesanya.

„Mikor sor került a beavatkozásra, akkor jöttek rá az orvosok, hogy már két hetes terhes vagyok. Igazi csoda volt. A terhességi teszt után, azt hittem valami hiba történt. Az orvosokat is sokkolta, úgy gondolták méhen kívüli a terhességem” – tette hozzá Haley.

A 16 hetén derült ki, hogy ikrekről van szó és a rendellenesség miatt, ha egyáltalán túlélik a szülést, agykárosodást szenvedhetnek vagy fogyatékosságot. A 25 héten a picik állapota romlott, nem jutottak elég oxigénhez és tápanyaghoz sem, de Haley nem adta fel, továbbra is kitartott mellettük.

Egy Londoni kórházban, egy lézeres beavatkozáson során egy sebészeknek sikerült visszaállítani a normál véráramlást a kislányok számára.

„Annyira megkönnyebbültem. Azt hittem, mindkettőt el fogom veszíteni. Nem tudtam volna elviselni, hogy elveszítsek egy újabb csecsemőt”- mondta az édesanya, aki később sikeresen életét adott az ikreknek. Egyikük 4 font még másikuk 7 font súllyal született és néhány nap múlva haza is mehettek a kórházból. Elsie és Ivy mára már két évesek és teljesen egészségesek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.