Létrehozva: 2020.08.02.

10 éves kisfiú hívta ki a rendőröket: nagypapája és bácsikája meghalt a betörésben

A betörő megpróbálta megszerezni a család autóját, de nem sikerült, ezért megölte a család férfi tagjait.

Két férfit halálra vertek és egy nő súlyosan megsérült csütörtökön, miután egy támadó betört windermere-i otthonukba. Közben egy 10 éves kisfiú elrejtőzött a fürdőszobába és riasztotta a hatóságot – írja a CrimeOnline.

A rendőrségi jelentés szerint Ezekiel Emanuel Hopkins kocsijával betörte a családi ház kapuját, majd megpróbálta ellopni az ott lévő autót, amikor a ház tulajdonosa, John és felesége, Lisa Savey szembeszálltak vele.

A támadó John Savey-t egy baseballütővel halálra verte a kocsija mellett, majd az idős asszonyt követte a házba. Ott végzett Lisa fiával, Jamessel is, míg a nagymamát brutálisan összeverte.

„Lisa Savey-t súlyos sérülésekkel kórházba vitték” – nyilatkozta a rendőrség.

Míg Hopkins a nagyszülőkkel és a nagybácsival volt elfoglalva, a kisfiú felhívta a 911-et, majd a diszpécser tanácsára a fürdőszobában elrejtőzött. A segítő egészen addig nem tette le a telefont, míg a hatóságok meg nem mentették a kisfiút.

Az elkövető, aki meg akartaszerezni a család kocsiját

Úgy tudni, a gyermek nagyszülei gyámsága alatt él a házban.

Az elvetemült betörő azonban a rendőrök érkezésének hírére egy másik fürdőszobába fehérítőt ivott, így kórházba kellett szállítani.

A tisztviselők szerint a járőrök már korábban észrevették Hopkins autóját, és gyanúsnak találták, de valamiért mégsem törődtek vele...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását