tóth gabi
A legmodernebb eljárásokkal fejlesztenek.
A PTE közleménye szerint a konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől, s amelynek első fázisú tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet.
Jakab Ferenc professzort, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetőjét idézve jelezték: a két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott, aminek eredményeként a hatóanyagokat illetően már ígéretes tesztek is készültek. Ezek – szerinte – szintén jelentős előrelépést eredményezhetnek a koronavírusban szenvedő betegek kezelésében a jövőben, valamint a SARS-CoV-2 fertőzések esetleges gyógyszeres megelőzésében.
A Cebina GmbH vezérigazgatója és alapítója, Nagy Eszter közölte: a most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Az úgynevezett alegység vakcina olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védelmet jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során.
A közleményben azt írták, hogy a projekthez mind az osztrák, mind pedig a hazai kutatócsoportnak rendelkezésre áll a megfelelő támogatás. Kiemelték azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nagy volumenű, nemzetközi kutatási projektek finanszírozására ad lehetőséget a múlt héten bejelentett Nemzeti Virológiai Laboratórium program is, amelynek helyszíne a PTE kutatóközpontja, vezetője pedig Jakab Ferenc, a PTE professzora.