Létrehozva: 2020.05.06.

Koronavírus, dupla tüdőgyulladás, szívroham és vérmérgezés, és mégis túlélte a kétgyerekes apa

Már mindenki lemondott arról a kétgyerekes apáról aki már harmincadik napja volt lélegeztetőgépen. És mégis túlélte!

 

Omar Taylor 31 éves brit állampolgárról már többször is lemondtak az orvosok. Feleségét kétszer is felhívták azzal a hírrel, hogy készüljön fel a legrosszabbra.

Először koronavírus fertőzés gyanújával vitték kórházba, magas lázzal, kitartó, makacs, száraz köhögéssel. A fertőzés gyanúja aztán be is igazolódott, s az alapfertőzésből nagyon hamar kétoldalú tüdőgyulladás lett, a szokásos súlyos légzései nehézségekkel. Olyannyira romlott a helyzet, hogy Omar Taylort mesterséges kómában tartották és lélegeztető gépre került. Közben kiderült, hogy vérmérgezést is kapott és túlesett egy szívrohamon is. Amit gyors egymásutánban két kisebb agyvérzés is követett.

Az orvosok és a család felkészült a legrosszabbakra, volt olyan hajnal, amikor négy órakor ébresztették a feleségét, kérve, hogy jöjjön azonnal, ha még életben akarja látni a férjét.

Amikor felcsillant némi reménysugár, gyógyulni kezdett a tüdőgyulladásból, és végre kikerülhetett a mesterséges kómából, kiderült, hogy nem tudja mozgatni a jobb karját és beszélni sem tud, valószínűleg a vérmérgezés és az agyvérzés következményeként. A súlyos állapothoz, egyáltalán a betegség kialakulásához nagy valószínűséggel hozzájárult, hogy korábban már fekélyes vastagbélgyulladással és egy olyan bél rendellenességgel küzdött ami miatt hosszú időn át szteroidokat kellett szednie, amelyek köztudomásúlag nagyon legyengítik az immunrendszert.

Aztán néhány hét múltán valamiféle csodasorozat vette kezdetét. Bár a bal karját továbbra sem tudja mozgatni és a járás is nagyon nehezére esik, Omár minden erejét összeszedve rövid időre felállt. A szavakat keresve, törve kijelentette, hogy haza kíván menni a kisfia második születésnapjára.

Az állapota olyannyira javult a következő hetekben, hogy az orvosok végül hozzájárultak ehhez. A betegség kezdetétől a hazatérésig mindösszesen 8 hét telt el. A koronavírus tesztek a hatodik héttől lettek negatívak, felesége és gyermekei ettől kezdve látogathatták.

Amikor béna jobb karral, de mégiscsak a saját lábán távozott a Colchester Hospitalból, az orvosok és az ápolók sorra gratuláltak neki. Amikor hazatért az otthonába Rowhedge-be, az utcán a szomszédai az út két szélén sorba állva megtapsolták.

Meggyógyult egy 103 éves iráni nő is Hihetetlen esetről számoltak be az iráni híradások, írja a Daily Mail. Egy 103 éves, idős asszony, aki már egy hete Semnan városában feküdt kórházban, sikeresen felépült a koronavírus fertőzésből. Ő volt a második beteg, aki rendkívül idős kora ellenére kigyógyult a covid-19-ből Iránban: egy 91 éves asszony ugyanis korábban három nap után gyógyult meg. A hatóságok jelentése arra nem tért ki, milyen kezelést kapott a két hajlott korú asszony, de az biztos, hogy a gyógyulásuk felér egy kisebb csodával. Egy 100 éves férfi a legidősebb koronavírusból felgyógyult ember jelenleg. A férfit szombaton engedték ki a kórházból, írta a CNN. Az esetről vasárnap a Xinhua kínai állami hírügynökség számolt be. A férfi a vírus epicentrumában, Vuhanban fertőződött meg. Több mint 80 másik fertőzöttel együtt szállították kórházba. Az 1920-ban született férfi Alzheimer-kóros, magas vérnyomása és szívelégtelensége van. A helyi kórház orvosai különféle kezeléseket használtak rajta, végül közel két hét után gyógyultan engedték haza.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat