RETRO RÁDIÓ

Zsinórral megfojtotta kedvesét egy magyar férfi, aztán furcsa helyre vitte a holttestet

Zsinórral megfojtotta kedvesét egy magyar férfi, aztán furcsa helyre vitte a holttestet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 23. 12:40

A féltékeny férfi nem akarta, hogy elhagyja a párja.

Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki zsinórral megfojtotta élettársát, majd a holttestet egy félkész ház alagsorába rejtette – közölte a vádhatóság.

A Szabó Ferenc főügyész által jegyzett közlemény szerint „a nagyon féltékeny természetű” férfi gyakran veszekedett élettársával, mivel úgy sejtette, hogy meg akarja őt csalni.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Egy ilyen veszekedés másnapján, 2019. augusztus 10-én reggel a nő elhatározta, hogy elhagyja a férfit, és ezt telefonon a lányának is jelezte. Miután a nő közölte a férfival, hogy el akar tőle költözni, az a földre lökte, és egy zsinórral megfojtotta. A férfi egy megtévesztő sms-t írt a sértett nevében a lánynak arról, hogy a házban talált pénzt magához véve elhagyja a férfit, és majd jelentkezni fog – részletezte a kommüniké.

Ezután a férfi kikapcsolta a sértett telefonját és elment dolgozni, majd este a nő holttestét a szomszédos – épülőfélben lévő – ház alagsorába vitte, ott elásta, majd a sértettel közösen lakott házból is elköltözött.

Az áldozat lánya később édesanyja eltűnése miatt bejelentést tett. 2019. november 27-én találták meg a holttestet keresőkutya segítségével.

A megyei főügyészség emberölés miatt emelt vádat, a férfi letartóztatásban várja a bírósági eljárást.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.