Létrehozva: 2021.02.15.

VV Fanni barátnője tudhatja, hogy hol a lány teste – ma folytatódik a tárgyalás

Egyre többször merül fel a tárgyalásokon a vádlott B. László mellett VV Fanni állítólagos legjobb barátnője, B. Erika neve is. Az áldozat családjának ügyvédje, Lichy József utalt arra, ő többet tudhat Fanniról, mint ami eddig kiderült.

VV Fanni barátnője tudhatja, hogy hol van az egykori villalakó teste. Lichy József a Retro Rádió reggeli műsorában a minap Bochkor Gábor kérdésére elmondta, hogy Fanni barátnője, B. Erika önként vetette alá magát a poligráfos vizsgálatnak, ami felemás eredményt hozott. Arra a kérdésre, hogy nyújtott-e valamilyen segítséget Fanni eltüntetéséhez, nemmel válaszolt, a hazugságvizsgáló műszer szerint ez így is van. A másik kérdésre, hogy mondta-e neki a vádlott, hogy megölte Fannit, a gép megtévesztő szándékú választ jelzett. A harmadik kérdésre, tudja-e, Fanni hol lehet, szintén nemmel válaszolt, a gép ekkor is bejelzett.

Ez egyáltalán nem lepte meg H. Hajnalkát, aki jóval régebben összebarátkozott Fannival, mint B. Erika.

„Annyira egyértelmű, s már három éve is elmondtam a nyomozóknak, hogy egész egyszerűen bizonyos emberek el akarták szedni Fanni pénzét, és kitervelték az egészet” – elevenítette fel a történteket a Borsnak Hajnalka, aki biztos benne, hogy a vádlotton kívül más is tudja, hol és hogyan tüntették el a barátnőjét, s szerinte az egész bűncselekményt több hónapos rákészülés előzte meg.

VV Fanni barátnője, Hajnalka nagyon szeretné már, ha kiderülne az igazság. Fotó: Bors

„Fannit pár hét alatt módszeresen szakították el a külvilágtól, a barátaitól, s szinte már csak egy emberrel tartotta a kapcsolatot. Rengeteg hazugság, ármánykodás szőtte át ezt az időszakot, de Fanni sajnos hitt és bízott, még azok után is, hogy az állítólagos „legjobb barátnőtől” egy „köszönömöt” nem ka­pott, amikor nem sokkal a halála előtt kifizette az óvadékát, és ki­hozta őt az előzetesből” – emlékezett vissza Hajni, aki ha teheti, jelen van a tárgyalásokon, mert a mai na­pig szívén viseli elvesztett barátnője sorsát.

VV Fanni ügyében újabb és újabb fejlemények. Fotó: Bors

Így lett figyelmes arra az ellentmondásra is, hogy bár a vádlott azt állítja, ő Fanni eltűnésének a napján beszélt és találkozott először a lánnyal, ám B. László exe a tavaly szeptemberi tárgyaláson azt mondta, már az eltűnés előtt hetekkel hallotta B. László szájából a VV Fanni nevet.

Hogy mi az igazság, vajon egy vagy több ember lelkén szárad-e a celeblány tragédiája, még mindig talány. A több mint három év után sem állt még össze a mozaik, de minden bírósági tárgyalás újabb és újabb fordulatot tartogat. Ahogy a Bors megírta, legutóbb az derült ki, hogy a cserfes valóságshow-szereplőt egy stégről dob­hatták a Dunába. Minderről az ügy­gazda, Szamosi Csaba nyomozó számolt be a bíróságon, aki szerint a napnál is világosabb, hogy a vádlott az elkövető. Talán ha­ma­rosan az is tisztázódhat, mit tud az ügyről B. Erika. Ma folytatódik a tárgyalás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!