Létrehozva: 2021.12.29.

Városháza-gate: így jutott el Karácsony a teljes tagadástól a részleges beismerésig – videó

Eladnák a Városházát – röppent fel a hír, amit Karácsony Gergely először tagadni próbált, aztán egyre jobban belekeveredett a saját hamis állításaiba. A Városháza-gate-nek elkeresztelt botrány azóta is dagad, de a főpolgármester még mindig a helyén van. Idézzük fel az ügy részleteit!

„El akarják adni a Városházát” – írta meg az Index november 4-én. Karácsony Gergely főpolgármester még aznap cáfolt és közölte: nincs ilyen ügy, ez fel sem merült, „fake news”. Csakhogy másnap a lap dokumentumokat közölt állítása igazolására, a bemutatott szerződésekből pedig kiderült: a hatalmas értékű, műemléki védettség alatt álló épületegyüttesre vevőt keresnek.

Három nappal később felbukkant a Cseh Katalin leleplezéséről ismertté vált álarcos, Anonymus, és hangfelvételeket hozott nyilvánosságra. Ezeken Gansperger Gyula baloldali üzletember hallható, aki egy bizonyos Berki Zsoltról beszél, mint akinek nagy hatása van az önkormányzati ingatlanok értékesítésére. Elhangzik Barts Balázs neve is, aki a fővárosi ingatlankezelő cég vezérigazgatója.

A főpolgármester megpróbálta viccel elvenni az ügy élét, és újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy gyakorlatilag senkit nem ismer, aki a hangfelvételen megszólal. Nincs ilyen ügy, állította. Sőt még ő tett feljelentést, mondta, mert „valakik azt a hamis látszatot keltették, hogy eladó a Városháza, miközben nem eladó”. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy nem mond igazat, vagy minden a háta mögfött zajlik.

November 10-én újabb hangfelvétellel jelentkezett Anonymus, és ezen egy olyan személy hallható, akit Karácsony Gergely biztosan jól ismer. Ezen maga Barts Balázs beszél a Városháza értékesítéséről. Aki a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után fegyelmit kapott attól a Karácsony Gergelytől, aki néhány nappal korábban még azt mondta: nincs is ilyen ügy. Újságírói kérdésre ekkor Karácsony Gergely azt állította: a város vezetésének nem volt erről tudomása, Barts Balázst „csőbe húzták a befektetők”.

Hétfőtől péntekig eljutott Karácsony Gergely oda, hogy mégiscsak van Városháza-ügy, de még mindig tagadta, hogy a főváros vezetése tudott volna az eladási szándékról.

A teljes összefoglalót a legfontosabb hangfelvételekkel itt nézheted meg:

Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát – közölte Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, aki az erről szóló dokumentumokat eljuttatta a hatóságoknak is.

A Városháza-gate kapcsán a baloldal gyakran hangoztatja, hogy nincs is ügy, Budai Gyula viszont eddig összesen hat feljelentést tett, az erről szóló Facebook-posztjaiból pedig az derült ki, hogy a nyilvános dokumentumokon kívül sok minden mást is eljuttatott a nyomozó hatósághoz. Budai Gyula a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban elmondta: a rendőrséghez eljuttatott dokumentumok egy része elektronikus levelezés, amely Berki Zsolt és a vagyonkezelő ügyintézője, F. Ildikó és mások között folyt. A beszélgetés során azokról az ingatlanokról esett szó, amelyeket a főváros árult, amelyeknek a dokumentációját Karácsony Gergely nyilvánosságra hozta. Budai elmondta, hogy egy olyan személytől kerültek birtokába ezek a levelek, akinek Berki Zsolt szintén el akarta adni a Városházát, ő azonban nem szerepel a nyilvánosságra került hangfelvételeken. „Egy olyan ingatlanbefektetőről van szó, aki egy amerikai befektetőt képviselt ezeken a tárgyalásokon. Úgy tudom, hogy ő is hajlandó tanúvallomást tenni az ügyben a hatóságok előtt. Az amerikai befektető egy magyar és angol nyelvű dokumentumot kapott Berkitől a tárgyalások során a Városháza pontos paramétereivel. Van továbbá egy szerződés, amelyben a Városháza táskás embere kétmilliárd forintos »jutalékot« kért volna sikeres adásvétel esetén. A befektető emiatt állt el végül az üzlettől. Egyébként az amerikaiaknak is az volt a benyomásuk, hogy Berki Zsolt a főváros vezetésétől kapott mandátumot arra, hogy árusítsa a Városháza épületét” – mondta el Budai Gyula, aki szerint a „jutalék” összege azért ilyen magas, mert abból Berkinek sok mindenkinek vissza kellett osztania. „Jutott volna persze saját magának is, de a hangfelvételek alapján a főpolgármester-helyettesig kellett csorgatnia a pénzeket” – tette hozzá a fideszes politikus. „Amit én láttam a legutóbbi ülésen, amikor a felvételeken is hallható Bodnár Dezsőt hallgatták meg, hogy a baloldal megpróbálta bohózatba fullasztani az ülést. Bodnár egyébként erős vallomást tett, elmondta, hogy Berki Zsolt jutalékért árulta a Városházát. Úgy vélem, hogy a baloldal hozzáállása miatt az amerikai befektetőket képviselő üzletembert inkább a rendőrségnek kellene meghallgatnia, aki tanúskodna is a hatóságok előtt” – hangsúlyozta Budai, aki szerint az egész Városháza-ügyet nem a fővárosi vizsgálóbizottságnak, hanem a rendőrségnek kell kivizsgálnia, mert erre nekik vannak megfelelő eszközeik. Budai tudatta: egyes személyek nem, vagy csak részben hajlandóak együttműködni a vizsgálóbizottsággal. „Az F. Ildikó nevű vagyonkezelőbeli ügyintéző, aki Berki Zsolttal levelezett, csak írásban hajlandó válaszolni. Barts Balázs nagy nehezen jelent csak meg, Gansperger Gyula és Bajnai Gordon szintén csak írásban hajlandóak válaszolni. Ezt a rendőrséggel nem tehetik meg. Ha beidézik őket, akkor menniük kell, és a hatóság jó helyzetben lesz: náluk vannak a vágatlan beszélgetések, amelyeket kitehetnek az asztalra, a tanúk elé. Amennyiben Bajnai Gordont beidézik, akkor a hatóság előtt kell számot adnia arról, hogy milyen tudomása volt a jutalékos rendszerről és a városházi cápákról” – mondta el Budai. „A főpolgármester megpróbálhatja elbagatellizálni az ügyet, de a bizonyítékok mást mutatnak. Ez egy jól felépített rendszer volt a vagyonkezelő ügyintézőjétől Berki Zsolton, Barts Balázson, Tordai Csabán keresztül – aki Karácsony jogi főtanácsadója – és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesen keresztül, akinek a felvételek szerint oda kellett adni a jutalékot, egészen Karácsony Gergelyig. Ezt az főpolgármester tudta nélkül nem lehet megcsinálni” – emelte ki a politikus, aki az egész botrányban érintett Berki József kapcsán elmondta: a néhai Kiss Péter MSZP-s miniszter bizalmasa volt. Berkiéket a szocialista politikus személye köti össze Kiss Ambrussal, aki pedig a tárcavezető kabinetfőnöke volt 2006 és 2007 között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast