RETRO RÁDIÓ

TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 23. 20:38

Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.

NYAKON, ARCON SZÚRTA A RENDŐRÖKET

Nyakon szúrt egy rendőrnőt, társát pedig az arcán és a kezén sebesítette meg egy férfi Erdőkertesen. Bűnügyi felügyeltben volt, épp a váci kórházból vitték haza, mert a szülei otthonában elesett. Már csak pár méterre voltak a házuktól, amikor megtámadta a rendőröket egy késsel. Először a mellette ülő nőt szúrta meg, aztán pedig a társát. Azért volt bűnügyi felügyeletben, mert korábban összeverte az élettársát, mert a nő el akarta hagyni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kés hogyan került a férfihoz.

LESZÚRTA FÉRJÉT, ELVETTÉK A GYEREKEIT

Mellkason szúrta férjét egy hódmezővásárhelyi nő, nem bírta ugyanis tovább részeg férje állandó szidalmazását. A férfi életveszélyesen megsérült. A szomszédok szerint gyakran veszekedtek, a férj pedig többször megfenyegette az asszonyt, hogy megöli, ezt pedig három kiskorú gyerekük is végighallgatta. Most mindkét szülő ellen büntetőeljárás indult, a gyerekeket pedig elvették tőlük.

 

KIHALLGATTÁK A MEGÖLT KISFIÚ APJÁT

Újabb tanúkat hallgattak ki a várpalotai kettős-gyilkosság kapcsán. A 40 éves férfi a volt párját és annak kétéves kisfiát ölte meg 2018 szeptemberében, mert a nő új párjával, gyermeke édesapjával akart új életet kezdeni. A férfi dühös lett, ezért megfojtotta Enikőt, és egy késsel leszúrta a kétéves Gergőt.

NEM BÍRTA NÉZNI A KIVÉGZÉST HASSAN

Hassan F. maga sem bírta végignézni azt a videót, amelyen ő és társai késsel lefejeznek egy embert. Eltakarta a szemét és elsápadt a mostani tárgyaláson. A férfi kegyetlenkedéseinek több szemtanúja is volt, akik most vallomást tettek. Mindannyian felismerték a szír férfit, és azt mondták, hogy az iszlám állam tagja, aki rengeteg embert kivégzett. A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.