Létrehozva: 2021.09.13.

Titokban Budapesten járt Schwarzi, személyesen gratulált Dottinak a Terminátor

Teljesen lenyűgözte teljesítményével Arnold Schwarzeneggert a 10 éves magyar kislány, aki fogával elhúzta példaképe 2700 kilós kocsiját. A Terminátor akkor üzenetben gratulált Sinka Dottinak. Most személyesen, sok puszi közepette is elismételte.

Egy átlagos edzéssel indult a tízéves világrekorder Sinka Dotti vasárnapja, igaz, nem értette, édesapja miért ragaszkodik a hajnali hétórás kezdéshez. De aztán egyszer csak meglátta a teremben a pár méterre kondizó példaképét, Arnold Schwarzeneggert.

A Terminátor odahívta magához a mindössze 40 kilós kislányt és édesapját, mert mindkettőjük teljesítményét nyomon követi. Dotti nem jött zavarba, ahogy ő fogalmaz, lökte a világsztárnak a sódert.

– Nagyon meglepődtem, és most már azt mondom, megérte a korai kelés – mesélte nevetve a Borsnak a nagy találkozás után Dotti. Mint ahogyan arról a Bors beszámolt, a kislány fogával húzta el nemrég Schwarzi 2700 kilós kocsiját.

– Főleg az lepett meg, hogy mennyire közvetlen velem, körbepuszilgatott, és nagyon dicsért, megerősítette azt, amit a múltkor írt, hogy nagyon büszke rám. Úgy viselkedett velem, olyan kedvesen, mintha az unokája lennék. Azt mondják pedig, hogy ő nem egy túlzottan közvetlen, kevés embert enged magához közel. Az angolomat is dicsérte, mert persze én hoztam a formámat, és mindenről beszélgettem vele.

Meghívott az apukámmal az Arnold Classicra és az otthonába is. Mondtam neki, hogy nagyon tetszenek a mini csacsijai, erre biztatott, hogy bemutatja majd nekem őket – mondta.

Mint azt a Bors megírta: a sportágában legfiatalabb Sinka Dotti világszenzációt mutatott be, amikor fogával kilenc méter hosszan elhúzta a Terminátor hatalmas terepjáróját. Édesapja nyomdokaiba lépett, aki eddig ötven világrekordot állított fel. Mindkettőjüknek nagy kedvence a Terminátor.

– Én találkoztam már Arnolddal, már akkor is nagyon érdekelték a rekordjaim – mesélte Sinka Popey Zsolt. – Korábban terveztem, hogy elhúzok egy tankot, itthon fel is vettem a kapcsolatot a honvédséggel. De közben kiderült, hogy Schwarzi mindent szeret, ami a hadsereghez köthető, van egy külön farmja, ahol harckocsik, tankok vannak. Elképzelhető, hogy nála fogom ezt megvalósítani.

Hálás vagyok a Flex Gym tulajdonosának, Szedlacskó Ádámnak, neki köszönhető, hogy a Terminátor ennyire odafigyel rám és a lányomra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"