Létrehozva: 2021.04.16.

Vérrög és trombózis: ez derült ki a nálunk is tömegesen használt vakcináról

A vérrögképződés-rizikó miatt sokan elbizonytalanodtak, félnek az oltás mellékhatásaitól. Kiderült, eddig hány esetet okozott a vakcina!

Kijelenthető, hogy a Szputnyik V trombózist nem okoz. A Magyarországon gyakran használt orosz oltás vizsgálatai megnyugtatóak.

A Szputnyik V esetében nem kaptak egyetlen jelentést sem trombózisról – írja a vedomosti.ru

A kép illusztráció

A trombózis és Szputnyik V kapcsolatáról az Orosz Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálata tette nyilatkozatot a Szövetségi Egészségügyi Felügyeleti Szolgálat igazgatójára , Alla Szamójlovara hivatkozva. A szakember az elvégzett ellenőrzések alapján beszélt.

Szamójlova szerint ez azért van így, mert a Szputnik V vakcina soklépéses tisztítási eljárása nyomán kizárják azon szennyező DNS-ek nagy mennyiségű jelenlétét, ami a trombózis kockázati tényezője.

Hozzátették azt is, hogy Argentínában szintén megerősítették a trombózis- esetek hiányát.

Korábban az is elhangzott, hogy az orosz vakcinával való oltás után egyetlen halálesetet sem igazoltak.

Több európai ország – köztük Dánia, Norvégia, Izland, Svédország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország és Szlovénia – döntött úgy, hogy a felröppent rémhírek és a saját vizsgálataik hatására átmenetileg felfüggesztik az AstraZeneca-oltásokat. Ezután az emberek közül is sokan elbizonytalanodtak. Kíváncsiak rá, hogy más oltás esetében mekkora a kockázat. Megnyugtató ez az eredmény a nálunk tömegesen használt orosz vakcináról. A Ripost megírta, hogy trombózis társaság álláspontja szerint a vakcináció előnyei jelentősen meghaladják a lehetséges szövődmények kockázatát, még olyan személyeknél is, akiknek a kórtörténetében vérrögképződés szerepel, vagy véralvadásgátlókat használnak.

A regisztrált aktív korúaknak, vagyis a 18-59 éveseknek már csaknem a felét beoltották a koronavírus ellen – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely kijelentette: nincs érdemi különbség az egyes vakcinák hatékonyságában, mindegyik Magyarországon használt oltóanyag hatásos és védelmet biztosít, és a járvány legyőzésének nincs más eszköze, mint az oltás. Elmondta azt is: az oltást illetően vannak területi különbségek, ami adódik abból is, hogy van, ahol több idős él, de eddig a kiválasztás nehéz feladatát a háziorvosok nagy többsége kiválóan megoldotta. Közölte: a magyar hatóságok vizsgálatai és a tapasztalatok alapján még hatékonyabbak a vakcinák, mint ahogy a gyártók ígérték, a beoltottak 1 százaléka betegszik csak meg, de az oltás miatt náluk is csekélyebbek a kockázatok. A miniszter szerint mivel a világ egyik legnagyobb üzlete is a vakcinabeszerzés és -értékesítés, elsősorban üzleti érdekekről van szó, amikor valamelyik oltóanyagról azt mondják, hogy kevésbé hatékony. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 millió 90 ezer felett– Regisztráció: vakcinainfo.gov.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét