Létrehozva: 2020.12.10.

Szentkirályi Alexandra: január 11-ig lehet ingyen parkolni

A kormány meghosszabbítja az ingyenes parkolást és a digitális oktatásban résztvevőknek szóló ingyenes internetszolgáltatást.

„A koronavírus-járvány terjedésének lassításában kulcsszerepe van a megfelelő távolság megtartásának. A kormány ennek érdekében 2021. január 11-ig meghosszabbítja az ország teljes területén az ingyenes parkolást a közterületeket illetően. Az intézkedés célja, hogy ezzel is csökkentsük a tömegközlekedési eszközökön esetlegesen kialakuló zsúfoltságot és a fertőzés esélyét” – írta Facebook oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra (Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda)

„Ugyancsak egy hónappal meghosszabbodik a járvány miatt digitális oktatásra átállt diákok és oktatók által igénybe vehető ingyenes internetszolgáltatás. A kedvezmény a 2021. januári számlából kerül jóváírásra. Ezzel a kormány a családokra háruló terheket szeretné egyhíteni ebben a nehéz időszakban, hogy minél könnyebben tudják venni a vírus okozta akadályokat.”

– folytatta a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra hozzátette: az első az emberéletek megvédése, de szorosan azután következik a családok támogatása is. A fenti intézkedések is ezeket a célokat támogatják.

5415 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 265 003 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 171 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 6451 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 77 362 fő, az aktív fertőzöttek száma 181 190. Az aktív fertőzöttek 19%-a, a halálos áldozatok 21%-a, a gyógyultak 23%-a budapesti. 7869 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 645-en vannak lélegeztetőgépen.
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, továbbra is a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme a cél. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések, amelyeket a kormány további egy hónapig meghosszabbít, tehát január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a többi védelmi intézkedés. A karácsonyi ünnepekre vonatkozó szabályokról december 21-én lesz döntés. A kormány minden lehetséges külföldi vakcináról tárgyal, és elindult a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlap, ahol már lehet jelezni az igényeket a védőoltásra. A nyugdíjasokat Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos levélben is tájékoztatja a regisztráció lehetőségéről, ők pedig a levélhez mellékelt adatlap kitöltésével és visszaküldésével jelezhetik igényüket a koronavírus elleni oltásra. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz. Ha meglesz a megfelelő és a hatóságok által engedélyezett vakcina, akkor a védőoltások beadása az Oltási terv szerint zajlik majd, elsőbbséget fognak élvezni az egészségügyi dolgozók, erre a célra már kijelölték azt a 25 kórházat, ahol majd megtörténhet az egészségügyi dolgozók védőoltása. A vártnál alacsonyabb részvétel mellett és alacsony fertőzöttséggel zárult a célzott csoportos tesztelés első és második köre a bölcsődei, óvodai, iskolai, szociális és egészségügyi dolgozók körében. Az első körben 181 506-an teszteltették magukat, közülük 2,44%-nak lett pozitív a mintája. A második körben 186 143-an éltek a lehetőséggel, és csak 1,9%-uk bizonyult pozitívnak. A célzott csoportos gyorstesztek száma hozzáadódott a honlapon látható mintavételi adatokhoz. A gyorstesztelés most a kormányhivatalok és járási hivatalok dolgozóival folytatódik. Az egészségügyi és szociális dolgozók tesztelése szintén folytatódik, ez esetben az intézmények maguk szervezik a tesztelést, amelyhez a kormányhivatalok biztosítják a gyorsteszteket. Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta Az élelmiszerüzletekben, patikákban, drogériákban hétköznapokon 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra között működik az idősek védett vásárlási idősávja, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli, más időpontban is vásárolhatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast