INSIDER

Szeméthalmok lepték el Budapestet

Záporoznak a panaszok a legnagyobb közösségi portálon: fel vannak háborodva a budapestiek, ugyanis a köztisztaság ismét hagy némi kívánnivalót maga után. Kitúrt kukák, koszos ruhaneműk, ágyneműk, ételmaradékok mindenfelé, de olyan is volt, aki műanyag játékok halmazába botlott a járda közepén.
  • Szerző: Ripost

Mi történt Budapesten? Egyre szemetesebbek az utcák és terek. Van, aki a Balkánhoz, sőt olyan is akad, aki egyenesen „lepratelephez” hasonlítja a pesti utcákat, véleményüket pedig elborzasztó fotókkal támasztják alá: Kispesten például koszos ruhaneműkkel van teletömve egy konténer, de a pulóverekből, nadrágokból mellé is jutott bőségesen.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Facebook

Ferencvárosban, úgy tűnik, néhányan sokat „dolgozhattak” a kirakott szemetesek körül, ugyanis gyakorlatilag az összes szemetet kitúrták. Jutott belőle az útra, és a járdára is.

Fotó: Facebook

Egy józsefvárosi lakó szerint pedig a kerületben egyesek „úgy próbálnak megszabadulni felesleges hulladékuktól, hogy azt közterületeken vagy éppen egy üres telken ”felejtik„. Leggyakrabban építési törmeléket, régi bútort, rossz műszaki cikkeket hagynak maguk mögött.”

Fotó: Facebook

Ami talán még ennél is megdöbbentőbb: volt olyan, aki séta közben egy kupac megunt műanyag játékba botlott bele a járda közepén a 18. kerületben.

Fotó: Facebook

A lakosság segítségét kérik a szemét eltüntetésében

Mivel hazánkban évente mintegy 283 ezer illegális hulladék keletkezik, a kormány összefogást hirdetett meg egyebek mellett a MÁV-val, a Magyar Közúttal, az önkormányzatokkal és számos, más szervezettel, hogy közösen vegyék fel a harcot a szemetelőkkel. Ehhez azonban a lakosság segítségét is kérik: nemrég egy speciális, magyar applikációt fejlesztettek ki, HulladékRadar néven. Ezen a telefonos alkalmazáson érdemes tehát bejelenteni minden ilyen észlelést, így célzottan tudnak segíteni.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?