Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.25.

Ezt látnod kell: az SMA-s Zente már egyedül ment a karácsonyfához az ajándékokért – videó

A kisfiú szülei nem is lehetnének boldogabbak!

A kis SMA-s Zente édesanyja a kisfiúnak létrehozott közösségi oldalon szenteste is jelentkezett egy poszttal, nem véletlen: a gyermek apja kezét fogva, a saját lábán totyogott el a karácsonyfához, ami alatt az ajándékok várták. Erről az anyuka egy videót is megosztott.

„Rengeteg karácsonyi dalt tanult és idén már tényleg igazi, hatékony segítségem volt a sütik sütésében. Ezt azért emelem ki ismét, mert számomra tényleg egy csoda volt, az a másfél óra, amit mellettem állva, munkával töltött az apa által barkácsolt konyhai fellépőben„ - fogalmazott az anya.

„Tudjátok, valahogy mindig így képzeltem. Ha lesz majd egy gyermekem, mindenre megtanítom. Például a konyhában ügyeskedni, és ez most maradéktalanul megvalósult. Bevallom, többször picit hátra léptem és csak gyönyörködtem a látványban.”

A szülők szerint a kisfiú már otthon is ügyesen közlekedik átkapaszkodva a bútorok között, ezzel pedig egy teljesen új szintre emeli az önálló játékot.

„Ha például az ágyon hagyom és elfutok mondjuk a konyhába, visszatérve rendre nem ott találom már, hanem a szoba különböző pontjain.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát