RETRO RÁDIÓ

Semjén Zsolt: A vadászat még nem állt olyan kihívás előtt, mint most

SEMJÉN Zsolt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 26. 16:10

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon beszélt a vadászatról vasárnap Budapesten.

A vadászat a történelem során még nem volt olyan kihívás előtt, mint a „mi korunkban”, amikor megkérdőjelezik a vadászat legitimitását, jogosságát, helyességét; a vadászat azonban az ember és a természet felől nézve is legitim – jelentette ki Semjén Zsolt az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon vasárnap Budapesten.

A miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) 67. közgyűlésének megnyitóján a Hungexpón a vadászat legitimitását többi között azzal indokolta, hogy „az ember antropológiájának meghatározó része” az ősidőktől származó vadászszenvedélye, mint mondta, ennek mai megvalósulása a vadászati kultúra.

Budapest, 2021. szeptember 26.
MTI/Varga György

Semjén Zsolt szerint mindezek miatt „nem nekünk kell magyarázkodnunk a tekintetben, hogy miért vadászunk, az szorul magyarázatra, hogy miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét, és miért tekint előítéletesen a vadászokra és a vadászatra.”

Kiemelte, sem agrárium, sem erdőgazdálkodás, sem valódi természetvédelem nem létezik fenntartható vadászat nélkül, amelyre egyúttal a mennyiségi és minőségi vadgazdálkodáshoz is szükség van.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy Magyarországon a vadászat védelmét piramisformában alakították ki. A következő hetekben tartó világkiállítás a piramis csúcsa, a következő szinten az ország három részében kialakított nagy múzeumi kiállítások állnak.

Keszthelyen a látogatók Windich-Grätz herceg és Hidvégi Béla vadász gyűjteményét tekinthetik meg. Vásárosnaményban magángyűjteményekkel, az ország középső részén, Hatvanban az Országos Vadászati Múzeumban a Kárpát-medence vadászati értékeivel találkozhatnak az érdeklődők. A piramis következő szintjén pedig az országban működő 1500 vadásztársaság által szervezett helyi rendezvények állnak. Ezek azt szolgálják, hogy közel vigyék az emberekhez a vadászat értékeit.

A rendezvényen Semjén Zsolt a CIC elnökétől, George Amantól vehette át a CIC érdemérmének arany fokozatát, amelyet a vad védelemért végzett kimagasló munkát végző embereknek adományoz a szervezet.

Minden felszólalás a vadászat, a természetvédelem és a fenntartható természethasználat összefüggéseire fókuszált. Kovács Zoltán bemutatta Fátyolt, a drótszőrű magyar vizslát, a világkiállítás kabaláját, illetve a Totemet, amely a magyarok totemállatának, a gímszarvasnak a művészi megfogalmazása. A kormánybiztos szerint a világkiállítás programjai két fő pilléren nyugszanak. Az egyik a kulturális örökségünk, a másik az a képesség, amivel összegezzük a természetről alkotott tudásunkat. Mert, mint fogalmazott, ha nem tudjuk szintetizálni és kristálytisztán elmondani, amit tudunk a természetről, a növény- és vadvilágról és benne az ember feladatáról, akkor ez a tudás nem ér semmit. A beszéde végén tapssal köszönték meg a vendégek az 1971-es Vadászati Világkiállítás jelen lévő szervezőinek azt a munkát, aminek máig tartó jótékony hatása van a hazai természetvédelemre és vadgazdálkodásra.

Semjén Zsolt történelmi visszatekintéssel írta le, hogy miért legendás a magyar vadászati és vadgazdálkodási kultúra. Az Ázsiából magunkkal hozott hagyományokat és mentalitást a Habsburg Birodalom vadászati kultúrája és művészete tette teljessé.

Az újkori történelem és a jelen eseményei kapcsán megemlítette az 1971-es Vadászati Világkiállítás erényeit, illetve az elmúlt néhány év kormányzati intézkedéseit, amelyek életszerű és észszerű fegyvertörvényt, valamint a világ legjobb vadászati törvényét eredményezték – fogalmazott Semjén Zsolt. Beszámolt arról is, hogy a természetvédelem iránt elkötelezett zöldszervezetekkel sikeres együttműködést hoztak létre és ápolnak, de ezek a szervezetek nem keverendők össze az ember- és természetellenes „sötétzöld” ideológiát képviselő ökoterroristákkal.

A Bibliát felidézve jelölte ki a vadászat szerepét, mely szerint az Isten az embert a világba, mint egy kertbe helyezte, hogy művelje és gondozza azt. Ezért az ember egyaránt hibát követ el akkor is, ha kirabolja a természetet, illetve akkor is, ha elhanyagolja. Ebből eredően gondolja, hogy ahogy a kertész gondozza a kertet, úgy kell a vadászoknak a rájuk bízott erdőt, mezőt és vadállományt gondozni. Itt is elmondta az általa gyakran használt hasonlatát, miszerint ami a kertész kezében a metszőolló, az az igaz vadász vállán a puska. Több példát is említett a nagyvilágból arra, hogy ahol betiltották a vadászatot, ott elpusztult a vadállomány, míg ahol szakszerűen szabályozott módon zajlik vadgazdálkodás, ott színes és fejlődő vadállomány él.

Vadbiológusok tanácskozása

A megnyitóünnepség után megérkeztek az első látogatók, hogy birtokukba vegyék a 75 ezer négyzetméteren, 20 napon keresztül élvezhető, 1500 programelemből álló világkiállítást, amelynek része öt nemzetközi konferencia is. Közülük az első már kedd délelőtt elkezdődött, amikor a Vadbiológusok Nemzetközi Uniója (International Union of Game Biologists − IUGB) 35. kongresszusa nyitotta meg tanácskozását a Hungexpo konferencia-központjában. A résztvevőket és a sajtó képviselőit Csányi Sándor, az IUGB elnöke, George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke, Kovács Zoltán, a világkiállítás kormánybiztosa és Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodásért felelős főosztályvezetője köszöntötte.

Kovács Zoltán kormánybiztos a világkiállítás és a tudományos fórumok szerepéről beszélt. Szerinte fontos megválaszolni azt a kérdést, hogy mi az ember felelőssége a természet védelmében a 21. század elején, az antropocén korban. Említette az állam és a kormányok felelősségét, mert szerinte a megfelelő jogi szabályozás nélkül nem lehetséges sikeres természetvédelem. Ebben a kérdésben Magyarország, a magyar jogszabályi környezet példaértékű lehet a világ számára. Végül rámutatott arra, hogy a tudományos munka alapozza meg a megfelelő jogszabályok kialakítását, ezért fontos támogatni, teret adni az ilyen rendezvényeknek.

Csányi Sándor, a kongresszust szervező IUGB elnöke elmondta, hogy számára tanulságos, ahogy az 1954 óta kétévente megtartott IUGB-kongresszusok milyen politikai és közéleti viszonyok között zajlanak. Példának hozta fel az 1999-ben zajló moszkvai puccsot, vagy amikor a NATO bombázta Szerbiát és azt, amikor 1989-ben Magyarország megnyitotta határait a keletnémetek számára. A főszervező beszámolt arról, hogy a világ pandémiás viszonyai ellenére 29 országból 109 szakértő regisztrált az eseményre, amelyen 47 előadást és 35 prezentációs anyagot ismerhetnek meg a résztvevők.

Újságírók érzékenyítése

Kívülállóknak furcsa lehet első hallásra, hogy a vadászatnak és a vadászoknak is szükségük van a közvélemény érzékenyítésére, mert számos tévhit és előítélet kötődik hozzájuk. Ráadásul ennek intenzitása nagyon megnőtt az elmúlt évtizedekben, amióta divatossá vált az állat- és természetvédelem terén a felszínes, tudományos alapokat nélkülöző aktivizmus. Ennek ellensúlyozására hozta létre a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) az International Journalism Symposium elnevezésű programját, amelyet immár negyedik alkalommal szerveznek meg. A világkiállítás megnyitója előtti napon, pénteken kezdődött a program, amelyre 11 országból (USA, Namíbia, Egyesült Királyság, Puerto Rico, Ausztrália, Olaszország, Málta, Németország, Ausztria, Szerbia és Magyarország) érkeztek újságírók, illetve a világhálón aktívan publikáló természetbarátok vagy más témák képviselői.

A Budapestről Nagymarosra induló hajón bemutatkozó beszélgetés zajlott, majd az Ipoly Erdő Zrt. erdészei és vadászai fogadták a résztvevőket. A magyaros vendéglátás mellett előadásokkal és kirándulással telt a nap, amelynek végén a Börzsönyben szeptemberben megszokott szarvasbőgést hallgatták a vendégek. Az előadásokon a fenntartható erdő- és vadgazdálkodás gyakorlati tapasztalatairól, valamint ennek részeként a magyar vadászati szabályokról volt szó. A kirándulás érintette a Börzsönyben található Rózsakunyhót, ahova Kittenberger Kálmán és Fekete István rendszeresen, nemritkán akár hetekre is elvonult a világ zajától menekülve, hogy vadásszanak és élvezzék a természet szépségeit. Innen a 20 hektárnyi „Széperdő” meglátogatása következett, ahol az ún. örökerdő-gazdálkodásról beszéltek az előadók, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Ennek a módszernek a célja, hogy üzemi méretekben is működő, folyamatos erdőborítást biztosító, gazdaságilag is versenyképes gazdálkodási rendszert alakítsanak ki. Kutatókkal karöltve tanulmányozták a természetes erdőkben lejátszódó folyamatokat, amelynek egyik területe ez a kocsánytalan tölgyes, amelyet vadkizárásos módszerrel védenek.

Soha nem látott kihívások

A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács 67. közgyűlése vasárnap délelőtt, a világkiállítás második napján kezdődött. George Aman elnök megköszönte Magyarországnak a világkiállítás létrehozását, ami sokáig kétséges volt a világjárvány okozta helyzet miatt. Semjén Zsolt is felszólalt a közgyűlés megnyitóján, felhívta a figyelmet arra, hogy soha a történelem során nem állt ilyen kihívások előtt a vadászat, mint most. – Eddig soha nem vonták kétségbe a legitimitását és hasznosságát, csak a mai korban. Feladatunk, hogy az egész társadalom számára megvilágítsuk, hogy miért legitim és fontos a vadászat mindannyiunk számára – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Okfejtésében abból indul ki, hogy mindannyiunk ősei vadásztak, így ez a tevékenység része az emberi létünknek, a természetes örökségünknek, az ember antropológiájának, amely a kultúra és a civilizáció megjelenésével magasabb szellemi szintre emelkedett, így a kulturális örökségünk része is. Azzal folytatta, hogy

ha a természet felől közelítjük meg a kérdést, akkor megállapíthatjuk, hogy fenntartható vadászat nélkül nincs fenntartható erdő-, mező- és vadgazdálkodás sem, így nincs fenntartható természetvédelem sem. Ott van minőségi és sokszínű vadállomány, ahol van szakszerű vadászat.

Szintén a második napon kezdődött a III. CPW Wildlife Forum, amely tizennégy természetvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet munkájának az összehangolására, jelentős nemzetközi egyezmények előkészítésére jött létre. Elsődleges célja a szárazföldi gerinces vadon élő állatok védelmének elősegítése.

Elismerés

A ceremónia alkalmával kitüntették Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, aki elsőként kapta meg a CIC-érdemérem arany fokozatát. Ezzel a díjjal ismerik el és köszönik meg Semjén Zsolt vadászattal, vadgazdálkodással és természetvédelemmel kapcsolatban a magyar jogalkotásban végzett munkáját. A díjat George Aman, a szervezet elnöke adta át. Indoklásában kitért a vadászati és vadgazdálkodási jogszabályra, amely szerinte a világ többi országa számára példaértékű, valamint a természetvédelmi, erdészeti és mezőgazdasági szervezetek és hivatalok munkájának összehangolt együttműködésére. Méltatta a magyar kormány és a CIC szoros együttműködését, amelynek keretében a szervezet munkáját nagymértékben segíti az állam.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.