Létrehozva: 2019.11.29.

Rejtélyes körülmények között találtak Tibor holttestére, bonyolódik az ügy

A magyar férfi holtteste csütörtökön került elő, de még nem derült ki, hogy megölték-e.

Egyre rejtélyesebb körülmények derülnek ki a soproni családapa, Szedenics Tibor eltűnésével kapcsolatban. A férfi orvoshoz indult, azonban a doktorhoz sosem érkezett meg, a holttestét tegnap találták meg Ausztriában, a Dunában.

A családapának november 8-án veszett nyoma, a kocsiját és összes holmiját a bécsi, A23-as autópálya mellett találták meg. Az ügyben több gyanús körülmény is felmerült.

„Aznap, péntek reggel az orvoshoz indult, hogy az új munkahelyéhez szükséges védőoltást beadassa. Ugyanis nemrég feladta osztrák állását, és hétfőn új munkahelyén kezdett volna Sopronban, az orvos után pont az új szerződést írta volna alá” – mondta a Borsnak a család bécsi ügyvédje, dr. Ujvárosi Veronika.

Innen háromnegyed nyolc körül még üzenetet küldött az anyukájának, hiszen mindig írt neki. Kiderült azonban, hogy aznap hétkor már regisztrálták a kocsiját a határátkelőn. Az orvos elmondta, hogy nála nem is járt bent a férfi.

Az autót bekapcsolt vészvillogókkal hagyták az út mentén, Tibor minden holmiját, személyes iratait, mobiltelefonját, pénzét bent hagyta, kivéve az autóban található bikakábelt. A kocsiban a kalaptartó is le volt szakadva.

„Nem tudjuk, miért vitte magával, ahogy azt sem, hogy a kalaptartó miért van az autóban félig leszakadva. Lehet egy rossz mozdulattól, de ugyanúgy attól is, ha netán kirángatnak onnan valakit” – mondta a jogász.

Az ügyvéd a magyar és osztrák hatóságokkal is kapcsolatban áll. Tibor holttestét a Duna ausztriai szakaszán találták meg, a rendőrség azt vizsgálja, hogy volt-e haragosa.

„Egyelőre nem tisztázódott, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt. Tibor lábán nem volt cipő, és az eltűnt bikakábelt sem találták meg a helyszínelők” – tette hozzá az ügyvédnő.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

vg.hu

Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora

ripost.hu

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria