Létrehozva: 2021.10.02.

Halálra késelte kisbabáját Katalin, megszólalt a magyar pornóproducer

Több filmet is forgatott az ismert magyar pornóproducer a saját gyermekét kivégző Katalinnal.

Mint a Ripost megírta, Olaszországba szökött kétéves kisfiával a bíróság múlt heti döntése után az a magyar anya, aki nem volt hajlandó elfogadni, hogy a kis Alexet ideiglenesen az apánál helyezték el. Katalin több késszúrással végzett gyermekével, majd egy élelmiszerüzlet pénztárjának a szalagjára helyezte, és lefotózta, hogy a volt párjának elküldje. A gyermekét gyászoló Norbert elárulta az asszonyról: korábban felnőttfilmekben szerepelt.

Fotó: Bors

Kovi a Bors szerint régről ismerte Katalint, ugyanis dolgoztak együtt.

„Annak idején semmi különöset nem láttam rajta. Rendesen elvégezte a munkáját, majd amikor a kamerákat kikapcsoltuk, felöltözött és hazament„ – mondta az egykori pornóproducer, aki hosszú évek óta nem találkozott a nővel. „Két évvel ezelőtt megkeresett a Facebookon, hogy tudok-e neki munkát adni. Mivel éppen nem voltak forgatásaim, nem segíthettem neki” – folytatta a felnőttfilmek legfőbb hazai képviselője, és kifejtette: nem lenne szerencsés, ha a pornót összemosnák a kegyetlen gyermekgyilkossággal.

„Összességében nem követnek el a műfaj képviselői több gyilkosságot, mint bármely más szakma művelői. Borzalom, ami történt, le vagyok döbbenve„ – fejezte be a producer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten