Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.25.

Összefogtak a drónnal kukkoló tini ellen!

Végső elkeseredésében már a közösség erejéhez fordult egy pellérdi férfi, miután észrevette, hogy egy kukkoló drónnal figyeli őket. Kiderült, nem ő az egyetlen, akit meglestek fentről, a baranyai falu sok lakója panaszkodott.

„Valaki túlzásba vitte a drónozást. Én külföldön dolgozom, hétvégente vagyok itthon, akkor vettem észre, mi történik” – mondta Tamás lapunknak. „Az ember nem is foglalkozik vele, amíg nem éli át. Egy zsákutca végén van a hétvégi házunk, sövénnyel van körbekerítve, azt hittük, senki sem láthat be az udvarunkba. Mi volna, ha valaki a családból ruha nélkül napozna? De azt is hallottam többektől, hogy nem csak nappal, hanem este, sötétben is felszáll a drón, akkor pedig még az ablakokon át a kivilágított lakásba is be tud nézni” – magyarázza a felháborodott férfi.

„Legközelebb lelövöm légpuskával”

„Állandóan itt repked a kertünk fölött a drón. Egyszer még az ablakunk előtt is megállt, és mintha benézett volna. Na, akkor gondoltam azt, hogy lelövöm légpuskával” – meséli egy másik falubéli, akit nagyon dühít a dolog. Ő úgy hallotta, a településükön egy 12 éves kisfiú kapott ajándékba egy ilyen eszközt, és ő vitte túlzásba a drónozást. „Remélem, tényleg így van, nem valami perverz kukkol minket!” – teszi hozzá.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Felülről videózzák a házakat

Nem Pellérd az egyetlen település, ahol gondot okoznak a „leskelődő” drónok. „Az elmúlt napokban több bejelentést kaptunk, hogy drónokat látnak nagyon alacsonyan repülni oly módon, hogy egyes házak felett meg-meg állva videóznak. Lakott terület feletti drónrepüléshez engedély kell, ha valaki ezt nem kéri, akkor komoly büntetésre számíthat, de akár el is kobozhatják a járművet” – hívta fel a figyelmet pár napja a Biatorbágyi Polgárőr Szövetség.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Kaviccsal dobálják a zümmögő szerkezeteket

A lakosok tehetetlenek, van, aki megpróbálja légpuskával kilőni, mások kaviccsal dobálják a zümmögő szerkezetet, de olyanok is akadnak, akik rendőrt hívnak.

A mai szabályozás nagyon szigorú a drónhasználatról: ha valaki nem a saját kertjében repteti, a repülés előtt 30 nappal engedélyt kell kérni, arra 3 ezer forint illetéket kell fizetni, majd jelezni kell a felszálláskor, hogy az ember használatba vette a légteret. A hatóság ellenőrizheti az engedélyt, és bírságot szabhat ki arra, aki anélkül repült. Emberek, pláne tömeg fölött tilos drónt reptetni, mint ahogy más tulajdonában álló ingatlan fölé is tilos berepülni. A drón által okozott esetleges kárért is a reptetője felel.

Új szabályozás lép életbe

Az új európai drónszabályozás 2020. július elsejétől lépett volna életbe, de a koronavírus-járvány miatt fél évvel elhalasztották. Jelentős változás lesz, hogy a hobbidrónozáshoz nem kell már 30 nappal a repülés előtt engedélyt kérni, elég lesz felszállás előtt 30 perccel megigényelni azt. Hobbidrónozásnak számít majd, ha valaki 500 méter távolságra repül és maximum 120 centi magasságra. A ma tilos dolgok továbbra is tilosak maradnak: tömeg felett továbbra is tilos lesz a balesetveszély miatt repülni, ahogy magántelkek, kertek felé berepülni is tilos marad. Másokról továbbra is tilos felvételt készíteni, és a drónok által okozott károkért, balesetekért is a tulajdonos felelős.

Képünk illusztráció (Fotó: 123RF)

A hatóságok drónjai más besorolás alá esnek

Nyári séta közben könnyen találkozhatunk olyan drónnal, amely szabályosan van a légtérben. Ugyanis a hatóságok is használnak drónokat, egyes bűncselekményeknél a rendőrség is segítségül hívhatja ezeket a szerkezeteket, de például a parlagfüvet is szokták velük ellenőrizni – ilyenkor még a kertünkbe is befotózhatnak.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek