Létrehozva: 2021.10.15.

Orbán Viktor: A harmadik oltás felér egy életbiztosítással

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számolt be a legfrissebb gazdasági és vírusvédelmi helyzetről.

Péntek reggel ismét a Kossuth Rádió vendége volt Orbán Viktor. A miniszterelnök először a koronavírus-járvány negyedik hullámáról beszélt.

Elmondta, a negyedik hullám lassan bekeríti az országot és Romániában már riasztó a helyzet, így a határhoz közeli két kórházban ötven betegüket mi magyarok látjuk el. Hozzátette, minden adat azt bizonyítja, az oltás működik és ő maga is most hétvégén fogja megkapni a harmadik, emlékeztető dózist.

Tavaly háromszor annyi volt nálunk az aktív fertőzött, mint most, és kétszer annyian voltak kórházban – az oltás tehát működik. Nem fogják tudni az emberek elkerülni a negyedik hullámot, a delta variáns sokkal agresszívebb, mint a korábbiak. Az oltatlanoknak a veszély sokkal nagyobb, mint korábban. Azt kéri az oltatlanoktól, ne kockáztassanak.

Jó ha van az embernél maszk, a kormányfő is használja, ha úgy látja, hogy szükség van rá, de egyetlen dolog bizonyul eredményesnek a járvány ellen, az oltás. A harmadik oltás pedig felér egy életbiztosítással.

A nyáron felkészült az ország, mindenünk van az egészségügyben, az ország működésének leállítása nélkül fel tudjuk venni a harcot a negyedik hullám ellen.

Vakcinagyártás

A magyar vakcináról is beszélt a miniszterelnök, mi, magyarok is próbálunk fejleszteni oltást, nem állunk rosszul vele, minden reményünk megvan, hogy legyen saját fejlesztésű vakcinánk.

Migrációs nyomás

A nyugat-európaiak nem bíznak saját magukban, feladták azt a reményt, hogy a saját nemzetük a népesedési válságon urrá tud lenni, ezért pótolnák a hiányzókat migránsokkal. Ez a gondolkodásmód a magyar embert mellbe vágja. Mi, magyarok harcolunk, a magyar fiatalok akarnak gyermeket, többet, mint amennyi megszületik, így ha sikerülne elmozdítani azokat az akadályokat, ami miatt kevesebb gyerek születik, mint amennyit vállalnának, akkor helyrebillenhet az egyensúly.

A nyugati gőg nem éri be azzal, hogy sikeresek, ragaszkodnak ahhoz is, hogy nekik van igazuk. Nekik nem elég, hogy szabadok, úgy élhetnek, ahogy akarnak, de azt is akarják, hogy ismerje el őket mindenki, és vegye át a döntéseiket a többi ország is, meg akarják mondani, hogy éljenek mások. A németek például barátaink, és mindig az a kérdés Európában, hogy mit akar Németország. Az utóbbi időket számításba véve ez egy német Európa, vagyis azt akarják elérni, hogy ismerjük el és vegyük át a megoldásaikat, de ez a magyar felfogástól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Sok Dávid Góliát ellen szervezkedik, 12 ország levelet írt, és leírta, milyen lépéseket kell tenni a határok megvédése érdekében. Ellensúlyt akarunk képezni a német Európa-felfogással szemben.

Mindig magunkra hagy Európa

Ha jött a baj délről, a nyugatiak soha nem segítettek, inkább azt akarták, hogy Magyarország legyen ütközőzóna, ami megvédi őket, és folytathatják a kényelmes életüket. Így volt ez például a török elnyomás alatt is. Egy hiba beismerése az nagyvonalúságot igényel, ma ez hiányzik az európai politikából különösen. Ma már mindenki kerítést épít, de soha egy európai vezető nem ismerte el Magyarországot, nem mondták azt, hogy jól tettük, hogy megépítettük a kerítést.

Rezsicsökkentés

A rezsiharc az első csaták között volt Brüsszellel 2010 után. Magyarországon a kétezres évek alatt, amikor a baloldal irányított, a baloldali kormányok folyamatosan engedték, hogy emeljék a szolgáltatók a rezsiárakat, amik így az egekben voltak. Nagy csata volt ezt megváltoztatni. Hosszú évekig tartó háború.

A rezsiár szabályozás rögzítette a gáz meg a villany árát. Bécsben ma az áram ára duplája a budapestinek, a berliniek pedig háromszor annyit fizetnek, mint mi. A baloldali képviselők, a Gyurcsány-féle csoport a mai napig piaci árat követel, ez 380-400 ezerrel nagyibb költséget jelentene a magyar családoknak. Brüsszel semmit nem tett, amikor már lehetett látni, hogy felfelé fognak menni a rezsiárak Európában. Ráadásul továbbra is árat emelnének az áram és a gáz, valamint az üzemanyag esetében, a klímavédelemre hivatkozva. A magyar álláspont, hogy nem a lakossággal, hanem a klímaromboló cégekkel kellene ezt megfizettetni. A V4-ek összefogva ellenállnak.

Nyugati bizonytalanság

A nyugati országokban a politikustól nem azt várják el, hogy irányt mutasson és vezessen, hanem, hogy az intézményeket menedzselgesse. Jobb a gyenge vezető. Amikor a dolgok rosszul mennek, új ellenség ütötte fel a fejét, akkor nem lehet hagyományos megoldásokra támaszkodni, felelős döntések kellenek, virágcsokrokkal nem lehet megvédeni a határt, miközben a rendőröket és a katonákat támadják a határon. Járványok és migrációk korát éljük, a vezetőknek dönteni kell, ha a rezsiár nő, azt meg kell fékezni. A migráció okait nem csak elmagyarázni kell, meg kell akadályozni, hogy az illegális migránsok bejussanak. Nyugaton bizonytalanság van, ez a különbség köztük és Közép-Európa között.

Ne a családok fizessenek, a klímaromboló cégek helyett!

A rezsiharc az első csaták között volt Brüsszellel 2010 után Magyarországon. Amikor a baloldal irányított, a baloldali kormányok folyamatosan engedték, hogy emeljék a szolgáltatók a rezsiárakat, amik így az egekben voltak. Nagy csata volt ezt megváltoztatni – mondta a miniszterelnök.

A rezsiárszabályozás rögzítette a gáz meg a villany árát. Bécsben ma az áram ára duplája budapestiek, a berliniek meg háromszor annyit fizetnek, mint mi.

A baloldali képviselők, a Gyurcsány-féle csoport a mai napig piaci árat követel, ez 380-400 ezerrel nagyobb költséget jelentene a magyar családoknak – emelte ki.

Brüsszel semmit nem tett, amikor már lehetett látni, hogy felfelé fognak menni a rezsiárak Európában, ráadásul továbbra is árat emelnének az áram és a villany, valamint az üzemanyag esetében, a klímavédelemre hivatkozva – tette hozzá a miniszterelnök.

A magyar álláspont, hogy nem a lakossággal, hanem a klímaromboló cégekkel kellene ezt megfizettetni. A V4-ek ellenállnak – emelte ki Orbán.

Határozott és tapasztalt vezetőre van szükség

A nyugati országokban a politikustól nem azt várják el, hogy irányt mutasson és vezessen, hanem az intézményeket menedzselgesse. Jobb a gyenge vezető. Új ellenség ütötte fel a fejét, nem lehet hagyományos megoldásokra támaszkodni, felelős döntések kellenek, virágcsokrokkal nem lehet megvédeni a határt, miközben a rendőröket és a katonákat támadják a határon.

Járványok és migrációk korát éljük, a vezetőknek dönteni kell, ha a rezsiár nő, azt meg kell fékezni. A migráció okait nem csak elmagyarázni kell, meg kell akadályozni, hogy az illegális migránsok bejussanak. Nyugaton bizonytalanság van, ez a különbség köztük és Közép-Európa között – tette hozzá.

A mostani szabályozási rendszer a spekulációnak teret nyit, ez rossz szabályozás, meg kell változtatni. A klímaromboló cégeket kell megadóztatni, nem az embereket – ezzel a gondolattal zárta Orbán Viktor az interjút.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban