INSIDER

Orbán Viktor: 500 ezer emberrel kevesebbet oltottak volna be keleti vakcina nélkül

A miniszterelnök arra kéri a baloldali pártokat, fejezzék be az oltásellenes kampányt.
  • Szerző: RIPOST

Kedden délután az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszol a baloldali képviselők felvetéseire. A politikus ismételten arra kérte a baloldali pártokat, fejezzék be oltásellenes kampányukat, mivel a keleti vakcinák nélkül nehéz helyzetben lennénk.

Ha nem lett volna keleti vakcina, akkor 500 ezer emberrel kevesebbet oltottak volna be, miközben az ellenzék a keleti vakcina ellen kampányolt. Álljanak ki, és hívják fel az embereket arra, hogy az összes vakcinát vegyék fel! – mondta a kormányfő az MSZP-s Kunhalmi Ágnesnek. Orbán Viktor hangsúlyozta, keleti vakcináknak köszönhetően több százan nem vesztették életüket.

Orbán Viktor kiemelte, őt is rendkívüli módon bántja, hogy nem érkezik elég brüsszeli vakcina, miközben fizettünk érte. Nem azért halad lassabban az oltás itthon, mert nincs elég oltópont, hanem mert nincs elegendő vakcina.

Nem minket, hanem a brüsszeli barátait kellene támadnia – mondta Arató Gergelynek (DK) a kormányfő.

A baloldal állítsa le az oltásellenes kampányát

Orbán Viktor Kunhalmi Ágnesnek (MSZP) azt válaszolta, hogy a baloldal állítsa le az oltásellenes kampányát. „Önök folyamatosan agitálnak az orosz és a kínai vakcina ellen. Félmillió embert oltottunk be ezekből a vakcinákból, és így több százan nem vesztették életüket„ – mondta a kormányfő. A miniszterelnök azt is mondta, hogy az oltásellenes kampányuk miatt a baloldalt személyesen terheli felelősség minden elvesztett életért. Az oltópontok kapcsán pedig azt mondta, hogy Magyarországon 5005 háziorvosi, 629 kórházi, több mint 100 szakrendelői oltópont van jelenleg. Ma vakcinából van hiány, és nem oltópontból- tette hozzá.

1547 kórházi és 200 rendelőintézeti újabb oltópont lehet, ha lesz elég vakcina. Ha az utóbbi kevés lenne, akkor szívesen vesznek minden segítséget.

A miniszterelnök elmondta, hogy az AstraZeneca most közölte, hogy félmillióval kevesebbet szállít. Itt vannak a kezemben az uniós szerződések, és nem lehet nyilvánosságra hozni, mert akkor jogállamisági eljárás indulna ellenünk. Nem minket, hanem a brüsszeli barátait kellene támadnia – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a járványügyi szakemberek döntenek arról, hogy a már beoltott kínai vakcinák párját be kell oltani, ezért kell azt raktározni. A kormányfő jelezte, hogy jelenleg Európában a beoltottak számában a második helyen vagyunk. Orbán Viktor mindenkit arra kért, hogy regisztráljon.

Itthon a baloldal Brüsszelt képviseli

Orbán Viktor Keresztes László Lórántnak (LMP) azt válaszolta, hogy erőfeszítéseket tett arra, hogy megértse a kérdést, mert volt vagy száz. A miniszterelnök elmondta, hogy a kormány a magyarokat képviseli Brüsszelben, míg itthon az ellenzék Brüsszelt képviseli. A kínai és orosz nagyhatalmi érdekekkel kapcsolatban azt mondta, hogy kíváncsi lenne arra, hogy milyen magyar érdeket sért a kínai és orosz gazdasági aktivitás.

Nem az a magyar külpolitika, hogy valamelyik nagyhatalommal összevesszünk, hanem minden nagyhatalommal jóban szeretnénk lenni - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal építése esetében minden épelméjű azt szeretné, ha a pireuszi kikötőből érkező kínai áruk rajtunk keresztül menjenek nyugatra. Ez teljes mértékben magyar gazdasági érdek – tette hozzá.

A kormány alkalmazkodik a járványhoz

Orbán Viktor Burány Sándornak (Párbeszéd) azt válaszolta, hogy a járvány esetében most támadunk és védekezünk is. „Minden esetben ahhoz a helyzethez alkalmazkodik a kormány, ami éppen kialakul”.

Kínából még több mint 3 millió vakcinát várunk, és akkor az a vállalásunk, hogy minden regisztrált embert be tudunk oltani a második negyedév vége előtt, azt a mostani helyzetben tartani fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy minden európai országban különböznek a statisztikai nyilvántartások. „Ha megnézzük, hogy 2019-ben mennyien haltak meg, és 2020-ban, akkor a tizedik helyen állunk Európában többlethalálozás tekintetében„ – tette hozzá.

„Minden emberélet számít, mindenkit meg akarunk gyógyítani, és mindenkit be fogunk oltani, aki regisztrált. Csak egyet kérek, hagyják abba az oltásellenes kampányt!” – fogalmazott a kormányfő.

Az Origo összefoglalója a délutáni ülésről!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?