Létrehozva: 2021.09.20.

Orbán Viktor: 1,9 millió szülő kap adóvisszatérítést, a nyugdíjasok több mint 50 ezer prémiumra számíthatnak

Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakának megnyitójaként szólalt fel az Országgyűlés előtt. A miniszterelnök több kormányzati bejelentéssel is készült hétfőre.

Orbán Viktor először is a járványhelyzetről beszélt, dicsérve a gyors oltási programot.

„Az oltásnak köszönhetjük, hogy ismét megteltek élettel az utcáink és a tereink. Az oltás tette lehetővé, hogy meglátogathassuk családtagjainkat, elmehessünk nyaralni, elindulhasson az oktatás” – mondta.

Orbán Viktor az Országgyűlésben tartott beszédet (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Közölte, „lesz negyedik hullám”, de „tudjuk, mi működik, mi nem”. A miniszterelnök szerint nem elegendő a kórházi korlátozás és a maszkkötelezettség sem, oltás kell, „ezzel győztük le a harmadik hullámot, és ezzel tudjuk kordában tartani a negyedik hullámot”.

A harmadik oltásról elmondta, aki felveszi, védettebb lesz annál, mint aki nem.

Az év végéig 17 millió vakcinát tud eloltani az ország, ha szükség lesz rá, első, második vagy harmadik oltásként.

„Akik nincsenek beoltva, kockáztatnak”, akár életet is – tette hozzá.

Bejelentette, a kormány javasolja a parlamentnek a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend év végéig történő meghosszabbítását.

Gazdasági újraindítás

Az idei év második negyedévében kétszámjegyű minden növekedési adat, ami lehetővé teszi, hogy 5,5 százalék fölött legyen az éves GDP-növekedés, így már előrébb tart az ország, mint a válság előtt.

4,7 millió fölötti a foglalkoztatottak száma, 4 százalék alatti a munkanélküliségi ráta, „a gazdaságban inkább már munkaerőhiány van”.

„Egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatástól.”

Nemzeti konzultáció

A nemzeti konzultációt azért indította el a kormány, mert újabb járványok és népvándorlások veszélye fenyeget; 1 423 000 választ kaptak, a válaszadók több mint 90 százaléka egyetértett a minimálbér emelésével, a gyermeket nevelők adóvisszatérítésével és a hitelmoratórium átmeneti meghosszabbításával.

Adóvisszatérítésben részesülnek az ekhós adózók is – tette világossá, összességében 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában, 1,9 millió szülőt érint ez.

A nyugdíjasok újabb kompenzációt, illetve prémiumot kapnak, 50 ezer forintnál magasabb lesz a plusz részükre – mondta Orbán Viktor.

A fegyveres és rendvédelmi dolgozók hathavi fegyverpénzt kapnak, bevezetik a 25 éven aluliak SZJA-mentességét, és tárgyalásban állnak a munkaadókkal, hogy január 1-jével 200 ezer forint legyen a bruttó minimálbér – fogalmazott Orbán Viktor.

Afganisztán

Felidézte, Magyarország az Egyesült Államok kérésére vett részt az afganisztáni misszióban, és ugyanígy jött ki onnan; utólag bizonyítást nyert, hogy az Egyesült Államok rosszul ítélte meg a helyzetet és komoly veszélyhelyzetet idézett elő.

Elismerését fejezte ki az ázsiai országban szolgált magyar katonák felé.

Ugyanakkor tisztázta, az Afganisztánból elinduló migránsokat a térségben kell tartani, „a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni”, ismételte.

Migráció

Idén eddig 73 617 illegális migránst fogtak a határon, egy év alatt háromszorosára nőtt az ezzel próbálkozók száma, ugyanígy háromszor annyi embercsempészt is fogtak el a rendészek.

A témával kapcsolatban újra leszögezte, Brüsszel és Berlin hátbatámadta az Európát védő Magyarországot.

„Amit Brüsszel ma tesz, az árulás, a béke és a biztonság elárulása”

- szögezte le.

A nézetkülönbségek áthidalhatatlanok, szorgalmazta, hogy a migrációval kapcsolatos minden hatáskört Brüsszel adjon vissza a nemzetállamoknak.

Gyermekvédelmi törvény

A kormányfő arról is szólt, hogy Brüsszel a gyermekvédelmi törvényt is támadja, felszólítást küldött törvények átalakítására, de a kormány álláspontja az, hogy nem engednek teret semmilyen irányú szexuális propagandának.

„Ebben a kérdésben a végső szót a magyar emberek fogják kimondani népszavazáson”

- erősítette meg Orbán Viktor, rámutatva, hasonló döntéseket a nyugati országokban az elit döntött el, nem a nép, „mindenki söprögessen a saját portája előtt”.

Helyreállítási alap

Aggályosnak nevezte, hogy 8 ország még mindig nem részesült a helyreállítási alapból, Magyarország követeli, hogy a Bizottság hagyjon fel a megkülönböztetéssel, Magyarország nem kerülhet versenyhátrányba más országokkal, a forrásokat a magyar költségvetés és a nemzetközi pénzpiacok már biztosították.

Aranytartalék

Arról is beszélt, a közelmúltban 30-szorosára nőtt Magyarország aranytartaléka, amivel a világ országainak első harmadába lépett az ország.

Gázszállítás

Beszámolt az orosz gázszázllítási szerződés megújításáról, amely segít megtartani a rezsicsökkentés eredményeit, olcsó marad tehát a gáz.

„Legyen továbbra is Magyarország az első”

- zárta szavait Orbán Viktor miniszterelnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten