Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.23.

Mutánstámadás, hányféle változat van jelen Magyarországon?

Az operatív törzs megtartotta keddi tájékoztatóját, ahol a friss információkat ismertették.

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István, az oltási központ vezetője elmondta, hogy már több mint 457 ezren kaptak oltást, és 206 ezren a második oltást is megkapták. Az uniós átlag felett vagyunk az oltottságot tekintve – tette hozzá. Úgy gondolja, jó döntés volt, hogy más országokból vásároltunk vakcinákat. 275 ezer embert tudnak a kínai vakcinából beoltani ezen a héten.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Most zajlik a regisztrált legidősebbek és a 18-59 év közötti korosztály krónikus betegeinek oltása, az e heti oltási terv szerint folytatódik ennek a két csoportnak az oltása. A következő napokban hatalmas lépést lehet tenni a kínai vakcinával – mondta György István. A vakcina a háziorvosokhoz kerül, és minden háziorvos 55 embert tud beoltani a kínai vakcinával – hangsúlyozta az államtitkár. Összesen 365 ezer ember oltására elegendő vakcinával olthatnak a héten, így a jövő héten már 800 ezer felett lehet az oltottak száma.

Müller Cecília tiszti főorvos elmondta, hogy a kínai vakcina teljesen biztonságos. Ötféle vakcinával rendelkezünk már, és ezt a háziorvosok is örömmel fogadták – tette hozzá. A hatásos védőoltás a leghatékonyabb eszköze a védekezésnek.
Müller Cecília elmondta, hogy a variáns mutáns törzsek sokkal nagyobb fertőzőképességgel rendelkeznek, mint a korábbi vírusok. A védelmi intézkedéseket továbbra is be kell tartani – tette hozzá.

A gyógyultak is oltassák be magukat

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát