Létrehozva: 2021.03.02.

Így reagált a magyar oltási terv hallatán Karikó Katalin

Sokan felkapták a fejüket: az oltási terv által a hivatalos 21 helyett 35 nap különbséggel kapják meg az emberek a Pfizer-vakcinát. Karikó Katalin reagált.

Vajon mit szól Karikó Katalin ahhoz, hogy a magyarországi oltási terv szerint márciustól a hivatalos 21 helyett 35 nap különbséggel kapják meg az emberek a Pfizer-vakcinát?! A hír hallatán volt, aki egyenesen a magyar biokémikusnak címezte a kérdést a Facebookon. Megkapta a választ.

Karikó Katalin megnyugtató választ adott (Fotó: Szegedi Tudomanyegyetem)

A kormány célja világos: minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech vakcinája esetében is a második oltás időpontja – közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője vasárnap. Hozzátette: a Pfizer-BioNTech vakcinánál a 21. napról a 35. napra tolják a második oltást. Bíznak abban, hogy már az első oltás beadásával kialakítható lesz olyan védelem, amely megakadályozza a fertőzés terjedését. Így talán tavasz végére, nyár elejére olyan átoltottságot érnek el, ami valóban védelmet jelent a közösségnek. De vajon mit szól az oltási terv változtatásához Karikó Katalin biokémikus, a BioNTech alelnöke? Erre volt kíváncsi a világhírű kutató egyik magyar követője, akinek rövid időn belül válaszolt Karikó Katalin.

„Már 1 dózis Pfizer-vakcina is véd, és a 3 hét helyett 35 nap is megfelel a 2. dózis beadási idejének. Nem kell miatta aggódni” – olvasható a szolnoki születésű, Szegedi Tudományegyetemen végzett biokémikus, Karikó Katalin megnyugtató válasza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra