Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.10.

„Nagyon szeretlek, drága egyetlenem!” – három falu siratja a koronavírusban elhunyt Szabó doktort

Koronavírusban elhunyt háziorvosát gyászolja Bánréve, Sajónémeti és Sajópüspöki. Dr. Szabó Győző évtizedek óta látta el az említett települések betegeit, mindenki döbbenten áll a tragédia előtt.

Dr. Szabó Győző a betegeiért élt, ám a koronavírus nem válogat, magával ragadta a köztiszteletben álló orvost.

„Nagyon szeretlek, drága egyetlenem!”

Feketébe öltözött asszony nyitott ajtót a doktor bánrévei otthonánál, Szabó Győző élettársa, Zita kisírt szemekkel beszélt párjáról a Borsnak.

Zita
Fotó: Bors

„Győző köhögött, nem érezte jól magát, kedden reggel kihívtam a mentőt. Megcsinálták a gyorstesztet és bevitték a kórházba. Ő érzett szagokat, én nem éreztem, én is elkaptam a vírust és karanténban voltam. Már megvan a felszabadító határozatom, de még nem vagyok túl jól” – mondta az asszony, majd amikor az utolsó pillanatokról beszélt, könnybe lábadt a szeme. „Írtunk egymásnak, az utolsó szavai azok voltak, hogy „nagyon szeretlek, drága egyetlenem”. Másnap már nem tudtunk beszélni sem, mert altatták, nyugtatták, úgy gondolom, hogy lélegeztetőgépre is tehették. Én is egészségügyis vagyok, Miskolcon, a megyei kórházban dolgozom, három éve élünk együtt, még nagyon sok tervünk volt. Győzőnek három gyermeke van, közülük a legidősebb is édesapja hivatását választotta, doktornő. Számomra Győző a legjobb ember a világon, akit nagyon szeretek. Győző komolyan vette a koronavírust, a védekezésben mindent megtettünk, hogy el ne kapjuk, nem volt alapbetegsége sem. Mégis ez lett a vége.”

Fotó: Bors

Lelkiismeretesen végezte a munkáját

A doktort három település gyászolja, a Sajópüspökin lakó Ilona könnyeit visszafojtva beszélt megmentőjéről.

„Évek óta szenvedek különféle krónikus betegségekben, és nem egyszer előfordult, hogy a doktor úr vett észre rajtam olyan tüneteket, melyek súlyosabb betegségekhez vezethettek volna. Megesett, hogy én már távozni készültem a vérnyomásmérés után, de ő még utánam szólt, hogy azonnal menjek vissza, mert a lelkiismerete megnyugtatása végett szeretné rámkötözni az EKG-t. Bizony igaza volt, mert kiderült, hogy a szívemmel nincs minden rendben” – mondta megrendülten Ilona.

Saját pénzéből adott gyógyszerre

Az ugyancsak Sajópüspökin élő Károly azt is elmesélte, többször előfordult, hogy Szabó doktor a saját pénzéből adott a betegeinek, hogy ki tudják váltani a gyógyszereiket. Szerinte megérdemelné, hogy szentté avassák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát