INSIDER

Müller Péter: kurucok és labancok harca zajlik

Édesanyja titkos vallomása alapján írt könyvet Müller Péter Kossuth-díjas író Anyám titkos könyve címmel. A kötet édesanyjának egykor magnóra mondott titkos vallomása alapján született. Az író a Ripost7-nek nyilatkozva beszélt arról is, mit gondol a magyarságról és a világban zajló változásokról.
  • Szerző: Ripost

: A kötet egy asszony, az ön édesanyja mély és őszinte vallomása, tele bölcsességgel. Honnan került elő ez a vallomás?

Müller Péter: A padlás poros kacatjai közül. Találtunk néhány kazettát, amikről anyám hangja szólalt meg. Döbbenetes felfedezés volt. Amikor meghallgattam, olyan üvöltő sírógörcsöt kaptam, hogy az ablakot be kellett csukni. Jajgattam. Hallgattam, anyám hogyan élte meg az első, kislánykori szerelmét, hogyan szeretett bele apámba, miként élte meg zavaros nászútját, mit érzett akkor, amikor én még a méhében voltam… Más dolog ilyet kitalálni és leírni, és egészen más ezt egy idős írónak fölfedezni. Efféle “hagyatékról” az irodalomtörténet nemigen tud. Az, hogy egy élete vége felé tartó művésznek egyszer csak egy ilyen intim vallomás a kezébe kerül, amit az anyja titokban tartott még előtte is, megrendítő, felkavaró élmény. Mert ez az ő lelkének késői üzenete.

A könyv Müller Péter édesanyjának önvallomása, az érett író eszközeivel tálalva

: Felismertem olyan történeteket is, amiket leírt már korábban, de egy picit másképp. Például, amikor azt mondta az édesanyja a romba dőlt házuk láttán: “Gondoljuk azt, hogy ez nem is volt soha a miénk!”. Ön úgy emlékezett, a pincéből jöttek fel, de ő úgy mesélte, hogy valami csillagos, zsidó házból jöttek haza akkor.

Müller Péter: Ő emlékezett jól, de ezek csak tárgyi tények. A lényeg az élmény. Minden író ír könyvet a családjáról, az édesanyjáról. Ennek a műnek az a csodája, hogy ezek az ő rejtett emlékei, érzelmei, gondolatai, ami az író fia keze alatt válik most közkinccsé. Úgy érzem, ez irodalomtörténeti csemege. Rengeteg nagy író van, aki visszaemlékezést ír, de ez azt jelenti, hogy a saját múltjába visszamerül. Az, hogy az édesanya hogyan látta, hogyan élte meg a dolgokat, és hogy ezt ő maga mondja el, azt hiszem, teljesen új! Anyám színésznek készült, miattam nem lehetett az. A kazettán azt mondja: „Milyen csodálatos, amikor a saját színházamban nemcsak eljátszom a szerepet, hanem még a néző és a hallgató is én vagyok. Voltaképp önmagának csinált egy műsort a sötét szobában, egyedül.

: Milyen volt a viszonya az édesanyjával?

Müller Péter: Különös és csodálatos. Ráadásul most ismertem fel önmagamat: egy kicsit én is ilyen vagyok. Nem tudtam, hogy én mindezt tőle kaptam vagy örököltem, de én is éppolyan vidáman, játékosan igyekszem élni, ahogyan ő. Nekem anyám a legjobb barátom volt. Olyan dolgokat tudtam vele megbeszélni, amit anya a gyerekével soha! Szerelmi életünket is. A legintimebb titkainkat is megosztottuk.

: Érdekes, hogy ennyi év után bukkantak rá erre a kazettára. Mit gondol, időszerűek ma az édesanyja gondolatai?

Müller Péter: Nagyon. Anyám tanított meg arra, hogyan kell a pokolban is vidáman, derűsen élni. Az egész élete nehéz volt, teli bajokkal, veszélyekkel, és most, amikor itt van rajtunk ez az irracionális nyomás, amit a világban tapasztalunk, akkor sincs más kulcs. Szükségünk van anyukám kedélyes, derűs bölcsességére. Ez nem is jó szó, mert ennek hallatán egy higgadt buddhista tanító jelenik meg a szemünk előtt. Az én anyám bölcsessége abban állt, hogy nem voltak számára falak, szabadon élt, szabadon járt, mindenhol otthon volt, és mindenhol szerették őt. Amikor úgy szólalok meg, hogy igazán saját magam vagyok, az ő hangja szólal meg bennem. Én is azt mondom, hogy: „Játsszuk az életet! Karinthy ezt úgy fogalmazta meg: “laza lelki tartás”. Ez azt jelenti, hogy ebben a világban, ami teli van elválasztó falakkal és korlátokkal, nem törődünk vele, át tudunk lépni rajtuk, magunk mögött hagyjuk még a gyűlöletet is. Én most nem az anyukámról írtam, hanem az ő könyvén simítottam egy érett író eszközeivel, de mindezt ő meséli nekem – és mindenkinek. Pont időben, amikor ilyen nagy baj van, ilyen nyomasztó állapotban élünk, és az emberiség jövőjében sem bizakodik senki. Erről már írtam 2019-ben a Világvége!!! című könyvemben. Mi, emberek tönkretettük a földi természetet. És egymás életét. Ma már ez a kollektív tapasztalat bejön a szobába, az egyéni sorsunkba.

: Akkor mi lesz velünk?

Müller Péter: Mi lesz? Én csak azt tudom mondani, hogy az élet örök. Van egy gyönyörű igazság, talán ezért szerettem bele a valódi magyar szellemiségbe. A halál nem büntetés vétkekért, a halál az örök út egyik állomása. A halálnak értelme van, épp olyan értelme és értéke, mint a születésnek. Aki születés és halál értelmét megérti, megtalálta önmagában Istent. Ez Máté Imre hagyatékának egyik alapvető gondolata, ami a Yotengritben van. Fölismertem magam ebben a könyvben, főleg azt, hogy milyen lehetett vegytisztán az a szellemiség, amit magyarnak nevezünk. Ennek semmi köze az ostoba, felszínes és indulattól áthatott magyarkodáshoz. Másképp látom a magyar történelmet és a jelenkort is. Voltaképpen a magyar népnek a honfoglalás óta egyetlen hatalmas drámája van: hogyan őrizheti meg ősi hagyományát, miközben szükségszerűen be kell tagozódnia egy európai szellemi és hatalmi rendszerbe. Egy nyugati kultúrába. István király képviselte először a globális szellemiséget, és a kereszténység révén be akarta tagolni a nyugati, fejlődő világba ezt a történelmi határon megállt, ma pogánynak nevezett közösséget. De “megérzik bennünk a vad íz”. Ma is ez a nagy dráma: Európai Unió, vagy létezik szuverén út? Ez a konfliktus végigkíséri az egész magyar történelmet. Védtük Európát tatártól, töröktől, aztán kényszerűen összefogtunk az utóbbival a német ellen. Folyamatosan egyensúlyozunk kelet és nyugat között. A labanc kifejezetten osztrákban, németben és Európában gondolkodott, a kuruc pedig a lázadó magyar, aki elbukik – de a szelleme soha. Van egy csodálatos dokumentum, Kossuth Lajos Cassandra-levele, amit Deák Ferencnek írt a kiegyezéskor. Azt írja: látom a jövendőt s jóslok: válságról válságra fogunk lépdelni. Néhány évtizeddel később belesodródtunk az első világháborúba, ahol olyan ügyért haltak meg a magyar katonák, amihez semmi közünk nem volt. Aztán jött Trianon, majd Hitler... Ez a konfliktus, ez a tudathasadás feloldhatatlan! Ma is harcol kuruc és labanc, népies és urbánus, jobb és bal. A konfliktus sosem úgy oldódik meg, hogy egyik vagy másik győz. A születést és a halált is csak egyszerre lehet megérteni, és csakis akkor, ha az ember megtalálja Istent önmagában. Addig nem. Az anyám ezt tudta. Én is másként viszonyulok az elmúláshoz, az élethez. Áthat anyámnak ez a csodálatos játékossága és derűje. Kiderül a könyvéből, hogy ő az én életbeli tanítómesterem. Bármilyen probléma adódik az életemben, a feleségem azt mondja: “Kár, hogy nincs itt Lili mama.”

: Van ebben a könyvben is egy óriási dráma: a testvérek, a felmenők, a család zsidó sorsa...

Müller Péter: Kiderült a családi titoktárból, hogy tulajdonképpen nem is vagyok Müller! A dédnagyanyám Ferenc József híres kisbéri lovászatában dolgozott, és ott egy szép, Rába-közi lovászfiú elcsavarta a fejét. Már 4 hónapos terhes volt, amikor a vajszívű Müller bácsi beleszeretett, elvette feleségül és nevet adott a gyerekének. Így született meg apai nagyapám, aki több mint száz évig élt. Benne, de bennem is ott van a szép lovászfiú. Müller nagyanyám pedig elment egyszer a zsinagógába imádkozni, és azt mondta neki a kapuőr, hogy nincs már szabad hely, nem mehet be. Erre dühösen azt kiáltotta: „Mondja meg a rabbinak, hogy én ide többé nem jövök! Átmentem a Szent István Bazilikába imádkozni!” Attól fogva odajárt. Ott ült gyakran Jézus Krisztus képe alatt és azt mondta: “Ez is egy zsidó gyerek!„ Így tért meg. Megsértődött. Ami másoknak bonyolult hitbeli kérdés, a nagymamában nem okozott törést: megtalálta Istent máshol.

A fiatal Müller Péter a nagymamával (Fotó: Müller Péter családi archívum)

Anyámnak volt egy szerelme, egy féllábú ember. Szerette őt, megtanította táncolni. De egyetlen, véletlenül kiejtett szava eldöntötte a kapcsolatot: „Nálatok”. Ezzel utalt a származására. Nem sértettség volt anyámban, hanem belátta, hogy hosszú távon egy kapcsolat így nem működhet. Ha valakinek az agyában megjelenik ez a “más vagy”–érzés, a legkisebb konfliktusnál beugrik. “Aki velem van, összegyűjt, aki ellenem, szétszór!” Ez Jézus igéje. Az egyetlen, amit megvalósítottam. Ott, ahol másoknak falak vannak, nekem nincsenek.

: A könyvből kirajzolódik a Felvidék háború előtti élete is, amikor édesanyja a gyerekkoráról, a családjáról beszél.

Müller Péter: Ez a könyv egyben egy csodálatos anekdotagyűjtemény. A felvidéki ember műfaja az anekdota. Szeret mesélni. Kedélyes anekdotákból született Mikszáth Kálmán Különös házasság és A Noszty fiú esete Tóth Marival című könyve, és számos novellája is.

Müller Péter édesanyjának családja Eperjesen (Fotó: Müller Péter családi archívum)

: Kiderül az is, hogy a színházhoz több generáción keresztül kötődtek.

Müller Péter: Az a rész a kedvencem, ahol elmeséli, ahogy megpofoztam őt. Ebben látni, milyen játékos szellemben nőttem fel. Csehov egyfelvonásosába kellett beugranom egy vénlány szerencsétlen, vén apjának a szerepébe, miközben én még fiatal kamaszfiú voltam. Az egyik jelenetben a „hisztiző lányomat egy pofonnal kellett észhez térítenem. Akit ő játszott. Nagy, bozontos szakállt, hosszú bajuszt, ősz parókát ragaszottam. És műpocakot, persze. Elkezdtünk próbálni. A darab szerint meg kellett pofoznom őt. A hisztérikus lányomat kellett leállítanom. ”Ez nem jó!„ – mondta. ”De hát üsselek meg, anyukám?!” „Én most nem az anyukád vagyok, hanem Natalja Sztyepanovna, te meg a vén, hülye apám! Tessék engem rendesen megpofozni!” – mondta. Akkor meg túl nagyot ütöttem. Meglazult szegénykém foga. Hogy mit értek színház (és élet) alatt, ilyenkor kiderül.

A teljes interjút megtalálod a 7 kedden megjelent számában. Keresd az újságárusoknál!

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A tökéletes kókusztekercs receptje
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?