Müller Péter: A legfontosabb szó ma a derű

Különös jelentőséget ad az idei húsvétnak, a feltámadás ünnepének a pandémia, rég volt ilyen nagy szüksége megváltásra a világnak. A vakcinákkal együtt megérkezett a remény, bizakodunk, hogy húsvét után végre minden jobbra fordul. Müller Péter Kossuth-díjas írót kérdeztük: hogyan élte meg a koronavírus-járványt és milyen gondolatokkal készül a húsvétra.

Ripost7: Pár hónappal ezelőtt a feleségével együtt átestek a koronavíruson. A veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak, hogy érzik most magukat?

Müller Péter: „Remekül! Ágnesnek semmilyen tünete nem volt. Nekem volt egy nehéz húsz percem, amikor éreztem, hogy átmegy rajtam a betegség. Ez a mi tapasztalatunk, de tudjuk, hogy szerencsések vagyunk, mert mások sokkal nehezebben vészelik át ezt a betegséget.”

Ripost7: Nem féltek attól, hogy súlyosabbá válik az állapotuk, esetleg lélegeztetőgépre kerülnek?

M. P.: „Nem. Egyébként is úgy gondolom, hogy a félelem százszor kártékonyabb, mint maga a vírus. Úgy is mondhatnám: inkább legyek beteg, mint hogy félelemben éljek. A félelem ugyanis olyan sokféle pszichoszomatikus folyamatokat indít el a testben, ami mindennél rosszabb. Az óvatosság persze indokolt, de ahhoz nem kell félni.”

Ripost7: Félt egyáltalán valaha is bármitől az életében?

M. P.: „Utoljára gyerekkoromban, a II. világháborúban. Egy bunkerben húztuk meg magunkat az édesanyámmal, aki soha nem ismerte a félelmet. Ő olyan nyugalmat és melegséget adott nekem, mint egy kályha, így még az sem érdekelt, hogy mindeközben porrá bombázták a szép kis zuglói házunkat. Mindenünk odaveszett, miközben mi egy földbevájt gödörben bujkáltunk. Soha többé nem találtam meg a kedvenc plüss zsiráfomat.”

Ripost7: Sokan hasonlítják a háborús éveket a mostani világjárványhoz. Mit gondol erről úgy, hogy mindkettőt átélte?

M. P.: „A háborúban láttam, hogy ki akar megölni, most viszont a gyilkos láthatatlan. Akkor az utcán hevertek a halottak, most a kórházakban. A Covid rejtőzködő, alattomos veszedelem, kiszámíthatatlanul vezethet halálhoz. Sötétségben nem félelem van, hanem sorspánik.”

Ripost7: Hogy viseli a járványügyi korlátozásokat?

M. P.: „A bezártság mindannyiunk számára természetellenes állapot. Ráadásul, ha ki is megyünk az utcára, nem a saját arcunkat viseljük, hanem egy maszkot. Hiányzik a szabadság, hogy úgy járjak-keljek, ahogy csak akarok. Amikor koronavírustesztet készítettek nekem, már annak is megörültem, hogy végre elegánsan felöltözhetek. Bevallom, hogy odafelé az úton el is játszottam a gondolattal, hogy buliba megyek a lányommal. Ő vitt. De amikor letekerte az autó ablakát, megdöbbenve láttam, hogy a tesztelő marslakójelmezben van.”

Ripost7: Milyen hatással volt a karantén a házasságára?

M. P.: „Különös lehetőséget kaptunk, hogy visszatekintsünk az elmúlt több mint ötven évre. Sőt, még a gyermekkorunkra is. Barátaink, ismerőseink életére. Rengeteget beszélgetünk! Olyan dolgokat tudtunk meg önmagunkról, egymásról és a világról, amelyeket nem ismertünk eddig… Más az emlékezés, és más a lélek ismeretlen mélységeiből felbukkanó, általunk is ismeretlen sorsok felfedezése.”

Ripost7: Hamarosan itt a húsvét. Mit jelent önnek ez az ünnep, hogyan éli meg?

M. P.: „Számomra ez az ünnep az újjászületést jelenti. A krisztusi mondás szerint a magnak előbb el kell halnia, megrohadnia, hogy később gyümölcsöt teremjen. Ezt minden tavasszal átéljük. Ilyenkor a téli halott természettel együtt egy kicsit mi magunk is meghalunk. És aztán újjászületünk. Még inkább így van ez idén, amikor abban reménykedünk, hogy vége lesz a járványnak, és visszajön, ami volt. Soha! A régi nem jön vissza. Nem jöhet! Új élet születik.”

Ripost7: Megy locsolkodni húsvét hétfőn?

M.P.: „Gyerekkoromban jártam, de most már az unokáimon a sor. Aki azonban nem nem esett át a betegségen, jobban teszi, ha otthon marad, és virtuálisan locsolkodik. A főtt sonka és a tojás nem hiányozhat az asztalunkról. Majd hoznak nekünk. Alig várom, hogy jókat együnk. Meg kell becsülni az élet szép pillanatait. Azt hiszem a legfontosabb szó ma a Derű… A lélek éppúgy Derül, mint az ég. Ezt a csodálatos magyar nyelvünk tudja.”

Egyszer már visszatért a halál torkából

Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, előadó. A hazai spirituális irodalom legnépszerűbb alakja, könyvei több mint egymillió példányban keltek el. 1956. október 23-án a szerelméhez, mostani feleségéhez tartott a IX. kerületbe, amikor meglőtték. Hat golyót kapott, ennek következtében átesett egy halálélményen, és ez később az egész gondolkodását, művészi pályáját meghatározta. „Nem véletlenül éltem át a háborúban azt a poklot, amit ma az emberek jó része már csak a filmekből, könyvekből ismer. Hiszem, hogy a földön minden okkal történik, ahogyan a mai emberek, fiatalok sem véletlenül kapták ezt a nehéz sorsfeladatot, amit a járvány jelent” – mondja az író. „Meg kell birkóznunk a bezártsággal, azzal, hogy meg vagyunk fosztva a szabadságtól és a közösségi élettől. De hiszem, hogy mindez nem hiábavaló!”

Elhunyt édesanyjával közösen ír könyvet

Müller Péter édesanyja sok évvel ezelőtt elhunyt, ám az író számára a szeretete sosem merült feledésbe. Nemrég pedig kiderült, hogy édesanyja az egész életét magnóra mondta. „A semmiből kerültek elő ezek a kazetták. Eleinte azt hittük, hogy zenék vannak rajta. Volt nagy meglepetés, amikor elindítottam, és anyám hangját hallottam!” – meséli Müller Péter. „Lehet valaki jó vagy rossz író, és elmesélheti a gyerekkorát, de egy szülő életébe senki nem tud ilyen mélyen belepillantani. Megtudtam, hogy mit gondolt akkor, amikor megismerte apámat és elvesztette a szüzességét. A nászéjszakájának története a legizgalmasabb. És az, hogy mit gondolt akkor, amikor engem várt, s a méhében hordott. Mit, amikor először megpillantott. Nem látott, mert nem volt rajta szemüveg. Hihetetlen, hogy ennyi év után újra az anyámmal „beszélgetek” és együtt dolgozom vele, mint társszerző. Ez csoda!”