Létrehozva: 2020.12.03.

Müller Cecília: decemberben fog tetőzni a járvány

December 3-án megtartotta sajtótájékoztatóját az Operatív törzs.

Kiss Róbert rendőralezredes elmondta: 243 fő ellen intézkedtek maszkviselés megszegése miatt. Az elmúlt huszonnégy órában három üzlet ideiglenes bezárásáról döntöttek. 243 személy szegte meg a kijárási korlátozást. 7238 új hatósági házi karantént rendeltek el, és 20.077 házi karantént ellenőriztek, jelenleg mobilon 3838 ember ellenőrizhető.

Szerdán este nyolc óra után egy budapesti rendezvény teremben 21 fő ellen kellett intézkedni a rendőrségnek, akik közül csupán a két ételfutár viselt szabályoknak megfelelően szájmaszkot.

Müller Cecília közölte: 6635 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). Elhunyt 182, többségében idős, krónikus beteg. Az elhunytak száma 5324 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő. 7693 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen.

Napok óta stagnál, illetve kevésbé nőtt a kórházban ápoltak száma. Úgy tűnik decemberben fog tetőzni a járvány. Fontos, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra. Kihangsúlyozta: akkor reménykedhetünk számottevő javulásban, ha megérkezik a vakcina és megkezdődik az oltakozás.

Dr. Müller Cecília kérte, hogy a 65 év fölöttiek jelezzék válaszlevelükkel oltási szándékukat. A nem nyugdíjasok a Vakcinainfo.gov.hu oldalon tudnak majd regisztrálni.

A fertőzöttség terén az unió átlagától elmarad a magyar számadat, a halálos áldozatok tekintetében a középmezőnyben foglalunk helyet – mondta Müller Cecília. A jelenlegi helyzet szerint Debrecen, Szeged, Miskolc és Győr van a legrosszabb helyzetben. A vírus azonban az ország egész területén jelen van.

A fertőzöttek száma dinamikusan nő a környező országokban is. A WHO közleménye szerint 191 országban van jelen a vírus. Továbbra is be kell tartanunk a higiéniás szabályokat!

Az ünnepekre vonatkozó szabályokról a jövő héten dönt a kormány.

Müller Cecília országos tisztifőorvos levélben fogja megkeresni a vakcina-előregisztrációval kapcsolatban a nyugdíjasokat, akik térítésmentesen, válaszlevélben jelezhetik igényüket az oltóanyagra – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón. Az is kiderült, hogy a kormány továbbra sem enged a vétó és a bevándorlás ügyében.

A 12. helyen van hazánk a fertőzöttek számát tekintve az unióban, egy helyet javítottunk – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. Az unió átlagánál továbbra is lényegesen kedvezőbbek a halálozási adatok Magyarországon - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Annak ellenére is így van ez, hogy tovább emelkednek az adatok, és lassan eljuthatunk a járvány tetőzéséhez, amely egyre valószínűbb, hogy decemberben lesz. A tesztelés kapcsán elmondta, hogy a múlt héten népességarányosan Magyarországon volt az ötödik legmagasabb a tesztek száma az unióban, ezért a látencia is jóval kisebb, mint korábban volt.

Levélben keresik meg a nyugdíjasokat

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy elindul a vakcina-előjegyzési kampány. Levélben keresik meg a nyugdíjasokat, akik ingyenesen regisztrálhatnak, és létrehozzák a vakcinainfo.gov.hu oldalt is, amin mindenki regisztrálhat. A miniszter megismételte, önkéntes alapon zajlik majd az oltás.

Az uniós migrációs akcióterv kapcsán a miniszter elmondta: döbbenetes, hogy a járvány alatt a bizottság úgy gondolja, hogy ilyen tervet kell készíteni. Az unióban elkerülhetetlennek tartják a bevándorlást, és 34 millió érintettről beszélnek - fejtette ki Gulyás Gergely, és megismételte: hazánk szerint a bevándorlás veszélyes.

Nem enged a kormány

Ezért is ki kell tartani a költségvetési kondicionalitás bevezetésétől, különben minden eszközünket elveszítenénk a bevándorlás elleni védekezéshez. Emlékeztetett: a kormányt az Országgyűlés is kötelezte rá, hogy ne fogadjon el olyan javaslatot, ami a kormány politikai döntési lehetőségeit elvonhatná, és így hazánkat a bevándorlás elfogadására kényszeríthetnék. Bevándorlásügyben semmilyen kompromisszumra nem látunk lehetőséget – húzta alá a miniszter, és emlékeztetett: 2018-ban még az Európai Bizottság is azt mondta, hogy sérülne a lisszaboni szerződés, ha feltételekhez kötnék az uniós források kifizetését.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: sem a költségvetés, sem az új generációs alap nem léphet hatályba hazánk jóváhagyása nélkül. Megismételte: a déli államokkal való szolidaritás jegyében elfogadjuk a közös hitelfelvételt, de a politikai kérdésekben való döntés jogát nem adja ki a kezéből a kormány.

Gulyás: Nincs új a nap alatt

A miniszter újságírói kérdésre elmondta: a miniszterelnök közleményt tett közzé, miszerint Szájer József brüsszeli ügye nem egyezik a Fidesz-KDNP értékrendjével. A titkosszolgálati találgatásokra bizonyítékok hiányában nem kívánt reagálni.

Gulyás Gergely egy másik kérdésre úgy reagált: az az uniós nyelvezet, amit Manfred Weber néppárti frakcióvezető használt Orbán Viktorra, nem elfogadható, így ehhez képest Deutsch Tamás gestapós hasonlata finom volt, hiszen nem egy személyt, hanem egy eljárásrendet minősített. A miniszter emlékeztetett: kizárólag olyan pártok képviselői kezdeményezték Deutsch Tamás néppárti kizárását, amelyek eddig is a Fidesz kizárását célozták meg, így „nincs új a nap alatt„.

Nyomatékosította: nem tudja a kormány elfogadni az uniós költségvetést. Minden országot megillet a vétóhoz való jog, mert az állami szint az, ami a döntéshozatalban vezető szerepet játszik. Nyitottak vagyunk a további tárgyalásra – mondta a miniszter, és kijelentette: jogállamisági kondicionalitás esetén nem lesz megállapodás.

Semmilyen pénztől nem esünk el

Gulyás Gergely hangsúlyozta, semmilyen pénztől nem esik el hazánk, a 750 milliárdos új nemzedék alap hitel lenne, ha akarunk, adósságot mi is tudunk felvenni anélkül, hogy más államok adósságáért felelősek legyünk – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely szerint kár jó ajánlatként feltüntetni egy egyébként kedvező kamatozási feltételű hitelt, amelyben más államokért is felelősséget vállalna hazánk. Ha az ember külön vesz fel hitelt, csak a saját hiteléért vállal felelősséget - emlékeztetett a politikus.

Az uniós költségvetés kapcsán elmondta, előbb-utóbb lesz költségvetés, hazánk minden pályázatot ki fog írni, és egy jó megegyezés megkötésére készen áll a kormány, és Magyarország is hozzá fog jutni az őt megillető forrásokhoz.

Közel a járvány csúcsa

Közel vagyunk a járvány csúcsához, de nem mondhatjuk, hogy túl lennénk rajta – mondta Gulyás Gergely egy, a tetőzésre vonatkozó kérdésre. A miniszter elmondta, a kormány még nem döntött arról, milyen szabályok vonatkoznak a karácsonyra, ha a szigor mellett kitartanának december 11-ét követően is, a karácsonyra feltehetőleg más szabályok vonatkoznak majd.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány nem hozott döntést az iparűzési adó növeléséről. A kormány álláspontja világos: a jelenlegi helyzetben az önkormányzatok részéről sem elfogadható az adóemelés. Arra van szükség, hogy az állampolgároknak és a vállalkozásoknak minél nagyobb szabadsága és tőkéje legyen a jelenlegi helyzetben.

A Pfizer-vakcinákkal kapcsolatban Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország több oltóanyagot is lekötött, tárgyalnak minden vakcinagyártóval, továbbá Izraellel, Kínával és Oroszországgal. – Reméljük, hogy elegendő oltóanyag fog rendelkezésre állni a lakosság számára, de ez nem hazánkon múlik – szögezte le.

Újabb két vakcinaprogramhoz csatlakozott Magyarország. Már múlt héten tudtuk, hogy a Pfizer egy ideig nem szállít az Európai Uniónak, mivel először az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába szállít. Több hónap múlva kaphat csak oltóanyagot az unió a Pfizertől – mondta Gulyás. Ebből is látszik, hogy csak akkor tudunk gátat szabni egy harmadik hullámnak, ha minden lehetséges oltókapacitást keleten és nyugaton lekötünk. Eddig 50 milliárd forintnyi vakcinakapacitást foglalt le az ország – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra