RETRO RÁDIÓ

„Mindig megijedek, ha találnak valahol egy holttestet” – tíz éve eltűnt édesanyját keresi Kati

„Mindig megijedek, ha találnak valahol egy holttestet” – tíz éve eltűnt édesanyját keresi Kati
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 25. 18:50

Szilasi Katalin már több mint tíz éve eltűnt, de lánya azóta sem adja fel a reményt, hogy egyszer újra találkozhat édesanyjával.

Török Józsefné, születési nevén Szilasi Katalin 2010-ben tűnt el nyomtalanul, hollétét azóta is homály fedi.

Lánya, Kati azóta keresi édesanyját, már mindent tűvé tett érte, mégsem találta meg.

„Minden 2007-ben kezdődött amikor meghalt az édesapám. Anyut nagyon megviselte a dolog, ezért bánatában mindig egyre zűrösebb férfiakkal kezdett kapcsolatba, akik csak kihasználták, pénzt csaltak ki tőle, rosszul bántak vele. Aztán 2010 környékén összejött azzal a férfival akivel utoljára láttuk. Ő borzalmasan viselkedett velünk is, el akarta intézni, hogy a két gyerekkel az utcára kerüljek” – mondta a Ripost-nak Kati.

A nő 2010-ben látta utoljára édesanyját, ekkor ezzel a kétes életű férfival ment el, és hagyott hátra mindent. Kati ezután kezdte keresni édesanyját, aki nyomtalanul felszívódott. Miután a rendőrök sem találtak használható nyomot a nő felkereste anyja legutolsó párját, aki vele volt amikor eltűnt.

„Néhány éve sikerült találkoznom ezzel a férfival. Ő azt mondta nekem, hogy még 2010-ben Törökszentmiklósra ment anyámmal, de ott összevesztek, ezért otthagyta őt és azóta sem látta. Elég gyanús volt nekem a történet, ezért szóltam a rendőröknek, hogy nyomozzanak utána, de végül nem találtak semmit. Már több mint 10 éve nem láttam az édesanyámat és már kezdem feladni a reményt, hogy még életben van. Akárhányszor azt látom a hírekben, hogy találtak valahol egy holttestet, attól félek, hogy anyu lesz az” – mondta megtörten a nő.

Szilasi Katalin még 1999-ben (Fotó: Facebook)

Kati most egy újabb próbát tesz arra, hogy megtalálja édesanyját.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.