tóth gabi
A Facebookon keresztül próbálja meg behajtani László Erika egy magyar orvoson annak tartozását. Egy baleset után fordult plasztikai sebészhez egy helyreállító műtét miatt, de azt az orvos elrontotta. A bíróság 18 millió forintot ítélt meg az asszonynak, ám mire az ítélet megszületett, a doki eladta a cégét, és köddé vált.
László Erika kálváriája 11 éve kezdődött, egy kerékpáros balesettel. Ekkor súlyosan megsérült a jobb felső szemhéja, és azt szerette volna helyreállíttatni. Ekkor keresett fel az asszony – egy másik orvos tanácsára – egy elit budai magánrendelőben dolgozó plasztikai sebészt, dr. Sz.-t.
„Kedves volt, határozott, és magabiztos: teljesen bizalomgerjesztő. Amikor megvizsgált, azt ajánlotta: csináljunk egy teljes arcplasztikát, amelynek során a szemhéjamat is rendbe rakja. Rákérdezett arra is, hogy a számat szeretném-e feltöltetni, illetve hogy a melleim ereszkednek-e már. 54 éves voltam akkor, és nem akartam bohócot csinálni magamból. A szememet mindenképp meg kellett csináltatni, de a többire nemet mondtam” – emlékezett vissza Erika.
„A doktor endoszkópos eljárással csinálta meg az arcomat, és 2-3 fonal helyett csak egy szállal rögzítette a szemhéjamat. Ezt a technikát akkor már régen nem alkalmazták Európában, és azóta itthon, Magyarországon sem! Én azonban mit sem tudtam erről, tökéletesen megbíztam benne” – folytatta az asszony, majd rátért a szörnyűségekre.
„A műtét egy fővárosi kórházban történt, ott lábadoztam utána. Másnap, amikor vizet ittam, hányni kezdtem, ettől elszakadt a szemhéjamat tartó fonál, és ömleni kezdett belőlem a vér. Az orvosom csak egy hét múlva, a kontrollon látott. Ekkorra már nyilvánvaló volt: leszakadt a szemhéjam. Ezután 3 évig egyáltalán nem tudtam becsukni a jobb szemem, és még a mai napig sem teljesen” – árulja el Erika.
Az orvos természetesen nagyon sajnálta a történteket, és ingyenes rekonstrukciót ajánlott fel. El is végezte: egymás után ötször. A hatodik félresikerült beavatkozás után egyszerűen kirakta Erikát a praxisából.
„Mondott rám mindent, hogy alkoholista vagyok, meg elmebeteg. De arra nem adott magyarázatot, miért ilyen a szemem. Sem a műtét árát, a 750 ezer forintot, sem pedig bármilyen kártérítést nem ajánlott fel az elmúlt 10 év alatt, de még bocsánatot sem kért” – sorolta az asszony.
„Én pedig először futottam az egészségem után: itthon senki nem vállalt el, végül az Egyesült Államokban, Beverly Hillsben hoztak helyre, közel 4 millió forintért. Közvetlen ezután beadtam a kártérítési igényem a bíróságon.”
A per éveken keresztül húzódott, több szakértőt is felkértek. Erika elmondása szerint volt olyan, aki a bíróságon vallotta be: megpróbálták lefizetni a megfelelő szakvélemény érdekében. Végül idén szeptemberben hozták meg a végleges ítéletet, ami a napokban emelkedett jogerőre. Eszerint Erikának a kamatokkal együtt 18 millió forint jár.
Jelen pillanatban azonban a beteg futhat a pénze után. A neves budai praxis időközben gazdát cserélt, a tőkét kivonták belőle, és hiába a jogerős ítélet, nem kötelezhető fizetésre.
„A „doktor” minden egyes tárgyaláson ott volt, ám fél éve egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ekkor döntötte be a cégét, nehogy fizetni kelljen” – panaszolta Erika.
„Én azonban nem hagyom annyiban: bár a cég már másé, új néven indított egy másikat, a rendelője pedig ugyanaz maradt Budán. Kifüggesztettem egy fizetési felszólítást az ajtajára, persze néhány óra múlva levették. De természetesen jogi úton is harcolok tovább a pénzemért és az igazamért. A velem történtekből pedig könyvet írtam, hogy mások is okulhassanak belőle”.
A műhibaperekre szakosodott ügyvéd, dr. Ábrahám László szerint bevett taktika a cégek megszüntetésével elbújni az anyagi felelősségvállalás elől.
„Több ehhez hasonló esetem is van, amikor plasztikai sebészek, nőgyógyászok nem is egy, hanem néha több céget is fenntartanak, melyek, ha valami gond van, szinte azonnal gazdát cserélnek, feldarabolódnak. Ha a károsult idejében benyújtja az igényét, a kötelező biztosításból remélhet pénzt, illetve végrehajtást jogosult kezdeményezni a műhibát elkövető orvos bárhol fellelhető ingatlanára” – fejtegette.