INSIDER

Mi tarthat most nyitva? Böngészd te is a 25-ös listát!

Sok üzlet és szolgáltató még működik – sok viszont bezárt, vagy mert el is rendelték, vagy mert nincs vendég, mivel a kijárási korlátozások idején nem számít „alapos indoknak” az utcán tartózkodásra, ha ruhaboltba, uszodába megyünk… Összeszedtük, mi működik és mi nem!
  • Szerző: Ripost

1. Élelmiszerüzletek

Igen

Az élelmiszerüzletekre nem érvényes a 15 órai zárás, de az utóbbi napokban több üzletlánc is módosított a nyitvatartási időn, így érdemes utánanézni. Mindenképpen tartani kell sorban állás közben is a 1,5 méteres távolságot, és a 65 év felettiek csak 9-12 óra között, a fiatalabbak 9 előtt és 12 után vásárolhatnak.

 

2. Bevásárlóközpontok

Részben

Az élelmiszerboltok nyitva vannak, de például a ruhaüzletek, cipőboltok döntő többsége bezárt, mert nem rendelték ugyan el a zárva tartásukat, de nincs vevő: a kijárási korlátozások idején nem mehetünk utcára csak azért, hogy cipőt, ruhát vegyünk… A plázákban a mozik bezártak, a szolgáltató szektor egy része még üzemel. Az éttermek nagy része zárva, amelyek nyitva vannak, azoknál csak elvitelre adnak ételt.

 

3. Posták

Igen

Fontos, hogy a reggeli nyitás után egy órán keresztül a 60 éven felüliek elsőbbséget élveznek, ők kerülnek hamarabb sorra.

A fővárosban szombaton csak 3 posta (VI. Teréz krt. 51., VIII. Baross tér 11/c és XI. Fehérvári út 9-11.), lesz nyitva, a megyeszékhelyeken, valamint Érd, Dunaújváros és Sopron városban egy-egy postán várják az ügyfeleket. Vasárnap országszerte zárva lesznek a posták.

 

4. Fodrászatok

Igen

Csak 15 óráig lehetnek nyitva és a vendégeknek kötelező legalább 1,5 méteres távolságot tartaniuk egymástól. A fodrászatok többsége azonban már bezárt, mert alig van vendég.

Kiss Réka fodrász, Czene Beatrix vendég
Működő fodrászat és kozmetika a koronavírus miatti kijárási korlátozás hétköznapjaiban, Budapesten.
Fotó: Hatlaczki Balázs / HB
Bors

 

5. Műkörmös

Igen

Csak 15 óráig lehetnek nyitva és a vendégeknek kötelező legalább 1,5 méteres távolságot tartaniuk egymástól.

Működő fodrászat és kozmetika a koronavírus miatti kijárási korlátozás hétköznapjaiban, Budapesten.
Fotó: Hatlaczki Balázs / HB
Bors

 

6. Optikai üzletek

Igen

Az Ofotért például délelőtt 9-12 között az élelmiszerüzletekhez hasonlóan kizárólag a 65 éven felülieket várja, utána a 15 órás zárásig pedig az ennél fiatalabbakat. Vagyis bárki csináltathat magának szemüveget.

 

7. Uszodák

Nem

Az uszodákkal ugyanaz a helyzet, mint a ruhaboltokkal: rendelettel nem tiltották be őket, de nem mehet be vendég, mert nem „alapos ok” a kint tartózkodásra uszodába menni. A legtöbb helyen a bérletek érvényességi idejét meghosszabbítják az uszoda zárva tartásának időtartamával.

 

8. Edzőtermek

Igen

Nem tiltották be őket, csak tartani kell bent is a másfél méter távolságot. Sok helyen bezártak, és mint az uszodák, sok helyen a bérleteken hátralévő időt az újranyitáskor aktiválják.

 

9. Ruhatisztítók

Igen

A legtöbb ruhatisztító a kijárási korlátozás ideje alatt is nyitva van, ám legkésőbb 15 órakor be kell zárniuk. A kijárási korlátozás időtartama alatt is elvihetjük ruháinkat tisztíttatni.

 

10. Kulcsmásolók

Igen

A teljes nyitva tartás alatt, vagyis legkésőbb 15 óráig minden korosztály tagjai jöhetnek kulcsot csináltatni, másolni. Az egyik legnagyobb ilyen szolgáltató üzletei szombaton is nyitva vannak.

Egy cipő javítást, kulcs másolást és több más szolgáltatást nyújtó üzlet Kőbányán, a Körösi Csoma Sándor sétányon.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

 

11. Virágboltok

Üzletenként eltérő

Bár nagyon sok virágbolt bezárt, amelyek nyitva vannak, azok naponta 15 óráig várják a vásárlókat. Több virágküldő szolgálat 20 óráig is nyitva tart, ám kizárólag online módon lehet választani és rendelni.

 

12. Bútorboltok

Üzletenként eltérő

Több nagy lánc is bezárt, de sok bútorbolt még várja a vásárlókat. Nekik is legkésőbb 15 órakor be kell zárniuk.

 

13. Könyvesboltok

Nem

Kimondva őket sem zárták be, ám vevőik nem lehetnek a kijárási tilalom idején. Sok könyváruház, főleg a nagyobb láncok online elérhetők, ezeken a felületeken ugyanúgy megvásárolhatók a könyvek, mint korábban az üzletekben.

 

14. Könyvtárak

Nem

A kijárási korlátozás miatt nem lehetnek nyitva a könyvtárak sem. Ám ma már több helyen is elérhetőek online könyvtárak. Az egyik legnagyobb ilyen a Magyar Elektronikus Könyvtár, amely a mek.oszk.hu címen érhető el.

 

15. Mozik, színházak

Nem

A kijárási korlátozás miatt nem tarthatnak nyitva ezek a helyek sem. Ám például a filmarchiv.hu és az https://archivum.mtva.hu/m3 címen ingyen megnézhető a nagy sikerű Elmebajnokság néhány adása, vagy akár A Tenkes kapitánya is. A színházi világról a https://szinhaz.online/ címen lehet sok érdekességet találni.

 

16. Éttermek, cukrászdák

Nem, de elvitelre, házhoz szállítással működhetnek.

Nem lehet étterembe, cukrászdába beülni, de elvitelre, házhoz szállításra dolgozhatnak. Sok étterem kínál „érintésmentes” kiszolgálást, vagyis például az online kifizetett ételt leteszik a megrendelő ajtaja elé, így nem is kell találkozni a futárral.

 

17. Mosógépszerelő

Igen

Több olyan céggel és kisvállalkozóval is beszéltünk, akik most, a koronavírus-járvány ideje alatt is házhoz mennek. Sokan délután három után is, sőt van olyan cég, amely szombatonként is kiszáll, így nem kell aggódni, ha elromlik a mosógép.

 

18. Villanyszerelő

Igen

Könnyen találni szakembert, több gyorsszolgálat akár 0-24-ben házhoz is jön. Az egyik ilyen cég munkatársa elmondta: fertőtlenítőszert és maszkot is visznek a kiszállásokra.

 

19. Szolárium

Nem

A kijárási korlátozás miatt ezeket a helyeket sem lehet látogatni. Az egyik szalon munkatársa elmondta: rendelet nem tiltja a nyitva tartásukat, ám ők is bezártak.

 

20. Bankok, pénzintézetek

Igen

Szűkebb nyitva tartással, néha az időseket előrébb sorolva, de a legtöbb fiók működik – ugyanakkor azt tanácsolják: mindenki használja a mobilbankot, internetbankot, és ha készpénzre van szükség, az ATM-eket.

 

21. Biztosítók

Társaságonként eltérő

Az Aegon összes fiókja bezárt, csak telefonos, vagy online ügyintézésre van mód. Az ügyintézési idő eltérő, hétfőnként például 19 óráig van mód telefonon hívni a biztosítót. Az Allianz már csak egyedi nyitva tartással várja egyes fiókjaiban az ügyfeleket, így a biztosítási ügyeket célszerű telefonon vagy online intézni.

 

22. Patikák

Igen

Az élelmiszerboltokhoz hasonlóan 9-12 óra között csak 65 éven felülieket szolgálnak ki. A gyógyszertárakban csak annyian lehetnek bent, ahány pultnál kiszolgálás folyik. Van olyan nagyobb budapesti gyógyszertár az egyik bevásárlóközpontban, ahol biztonsági őr ügyel erre.

 

23. Múzeumok

Nem

Az ideiglenesen bezárt múzeumok online váltak elérhetővé.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?