Létrehozva: 2019.10.18.

Megszólalt a veronai hős tanár felesége, ezt az egyet reméli

A gyerekeket megmentő testnevelés tanár élete a tragédia óta csak megpróbáltatásokból állt.

Egy egész ország gyászolja Vígh Györgyöt, a testneveléstanárt, aki több gyereket is kimentett az égő buszból Veronában. A Bors úgy tudja, a férfit egy ideje kórházban kezelték, feldolgozhatatlan lelki fájdalommal élt, ami meggyorsította a halálához vezető, tragikus folyamatot.

Fekete zászló leng a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium bejáratánál. A diákok pedig egyperces néma csenddel emlékeztek iskolájuk volt tanárára, a kedden 66 évesen elhunyt Vígh Györgyre, akit az ország csak úgy ismert: a veronai hős. A férfi az életét kockára téve rohant vissza a lángokban álló buszra, hogy a pokoli tűzben rekedt iskolásokat mentse azon a tragikus napon, 2017. január 20-án. Két gyerekét azonban nem tudta kihozni, amit pedig képtelen volt feldolgozni.

Vígh Györgyre volt tanítványai a mai napig kedvenc tanárukként emlékeznek. A Szinyei örökös tanárává választotta, valósággal megrendültek.

Úgy tudni, Györgyöt hónapok óta kórházban kezelték. Fizikai állapota mellett – mint ismerősei mondják – feldolgozhatatlan lelki fájdalmai is közrejátszottak a halálában. Az ATV-nek korábban ő maga mondta: már csak 60–70 százalékos állapotban van, testileg és lelkileg sem ugyanaz már.

„Hallottuk, hogy gyógykezelés alatt állt egy ideje, az orvosa pedig figyelmeztette, hogy ez a borzasztó lelki teher meggyorsítja a betegség folyamatait. De Gyuri nem tudta feldolgozni a történteket, gyermekei halálát. Közben aggódott a feleségéért, mi lesz, ha egyedül marad. Felfoghatatlan, egy ilyen csodálatos embernek ennyi fájdalmat kellett megélnie. Reméljük, a feleségének lesz elég ereje” – mondta egy, a neve elhallgatását kérő ismerős.

György és felesége, Erika a baleset után három hónapot töltött kórházban. A pedagógus újra megtanult járni, emberfeletti erővel harcolt és támogatta feleségét, akivel ezután zárkózottan, csendben éltek, szinte belerokkantak a gyászba, hiszen a gyerekeikért éltek. A baleset után az egész házat, köztük a gyerekek szobáit is úgy hagyták, ahogyan a sítúra előtt volt. Fia utolsó, használt trikóját ki sem mosták.

„Rákos vagyok, a nyirokrendszeremet támadta meg a kór. A Honvédkórházban fekszem, január óta 13 kemoterápiás kezelést kaptam. Volt, amikor a feleségem húzott ki az ágyból, mert a fájdalmaim miatt nem tudtam felkelni” – mondta korábban a tanár, aki végül nem tudott felépülni betegségéből.

„A férjem csontvelő-transzplantációs kezelésre várt, bizakodtunk, hogy utána javul az állapota. Sosem beszéltünk a halálról. Az utolsó hetet az intenzív osztályon töltötte, de még el tudtam búcsúzni tőle. Végül kedd délután meghalt. Remélem, van mennyország, ahol majd találkozhat a gyerekeinkkel” – mesélte a Blikknek a férfi felesége, Erika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra