Létrehozva: 2020.07.08.

Megrázó hírek érkeztek a vértesszőlősi siklóernyősről: nincs remény

Olyan fokú sérüléseket szenvedett, hogy a barátai nem sok esélyt adnak a felépülésének.

Nem lát rá sok esélyt a vasárnap Vértesszőlősön súlyosan megsérült siklóernyős barátja, hogy Zsolt felépül, de reménykedik.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Kedves Barátok, Ernyősök, Érdeklődők! Köszönjük az érdeklődést, a kérdéseket, a szeretetet és a szurkolást. Az orvosok a mai nap tájékoztatást adtak Zsolt egészségi állapotáról. Sajnos semmilyen jó hírrel nem tudunk szolgálni” – kezdte a Facebookos csoportban megosztott bejegyzésében egy közeli barát.

„Nem kizárva, sőt remélve annak az esélyét, hogy Zsolt most is olyan szívós, kitartó harcot folytat, mint közös repüléseink során oly sokszor, hogy akár fél órán-órán át is képes masszírozni a 0,2-t, hogy végül mégiscsak a felhőpamacs alját megérintve nézzen elégedetten körül, sajnos a realitások talaján maradva azt kell, hogy mondjuk,

olyan mértékű agyi, tüdő és egyéb szervi és csonti traumákat szenvedett el, hogy az is csoda, hogy még közöttünk van. A felépülésére jelenleg az esély nagyon csekély”.

A siklóernyős egy 20 méter magas fán akadt fent Vértesszőlősnél. Mentőernyőt nyitott, majd sértetlenül és sikeresen ereszkedett le a vértesszőlősi erdő egyik, 20-25 méter magas fájára, ahol rögtön behúzta magát, rögzítette a beülőjét és lemászott egy Y ágra, ahol biztonságosan ücsörgött. A férfinek egészen addig semmi baja nem volt, míg a mentést segítő helikopter által generált szél miatt ketté nem tört a fa, amin ült, majd lezuhant.

origo.hu

Itt az újabb tragédia: 29 évesen meghalt a sztárfocista

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

„Megbántam, hogy részt vettem a nagykövet vacsoráján” - a Célpontban a Pressman-estek + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak

INSIDER

Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében

INSIDER

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

INSIDER

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem árt átválogatni a boltban: ez az oka!